A legtöbb nőnek lapul pár blézer a ruhásszekrényében, hiszen mondhatni, már-már alapdarabnak számít egy jól átgondolt gardróbban. Ma már nem csupán nívós eseményeken illendő viselet a női zakó, ezért a klasszikus eleganciát kimerítő fekete stílusok mellett a színesebb, vagányabb darabok is megjelentek a palettán.

hirdetés

 

Minden stílusban népszerű a blézer, hiszen remekül kombinálható ruhadarab

Az oversize fazonok kifejezetten sikkesek

Nem csupán a kötött pulóverek esetén, hanem a blézerek terén is egyértelműen az oversize fazon a nyerő ebben az évben. Az efféle kreációk tökéletesen tükrözik a lezser eleganciát, bármivel jól kombinálhatók. Szoknyával, farmerral, esetleg kosztümnadrággal éppúgy nagyszerűen párosíthatók, az összkép minden esetben nőies, ámde laza hatást kelt.

Sőt, tréningszettel összeboronálva igazán vagány öltözéket biztosítanak, azonban érdemes túlméretezett szabású szövetkabátot választani hozzá. A válltöméses zakók többsége csak nehezen fér el a kabát alatt, viszont a bővebb ujjú műszőrme bundákkal, valamint a most divatos, oversize szövetkabátokkal kényelmesen rétegezhetők.

Vagányabbá teszi a szoknyás szetteket

Egy szoknya már önmagában megidézi a nőiességet, de sokan feszengősen és kellemetlenül érzik magukat egy-egy rövidebb, szűkebb fazonban. Egy blézerrel remekül fel lehet dobni egy ilyen szettet, hiszen kissé játékossá, lezserré varázsolja a megjelenést. Lágyítja a szoknya adta nőiességet, vagányságot sugall, ám mindeközben mégis észbontóan szexi külsőt kölcsönöz.

Pláne, ha különleges anyagokat boronálsz össze, például a műbőr szoknyát kordbársony zakóval, vagy a bukléanyagú ruhát bőrhatású blézerrel viseled. Keverheted a sportos és elegáns elemeket, vagy összehozhatod a kötött anyagokat. A retró stílust például nemcsak a textúrákkal és színekkel, hanem egy-egy divatkorszakra jellemző fazonokkal úgyszintén megteremtheted.

A farmert elegánssá varázsolja

A farmernadrág egy olyan darab, ami szinte minden nő ruhatárában megtalálható. Attól függően, hogy mivel kerül párosításra, lehet kifinomult, de akár sportos is az összhatás. Egy rövidebb, nőies fazonú blézerrel kifejezetten elegánssá válik, míg egy oversize fazon lezserré alakítja a megjelenést.

A sportos elegáns és a nőies franciás stílus egyaránt megvalósítható egy ilyen szettel. Egy vékonyabb pulóverre vagy garbóra felvéve, melegebbé teszi a kabát alatt viselt összeállítást, ugyanakkor a hétköznapi, hanyag eleganciát is egy szempillantás alatt megoldja.

Színt vihet a megjelenésbe

A legegyszerűbb szereléseket is feldobja egy színes, esetleg mintás blézer. A tónusa lehet élénkebb, de akár púderárnyalatú is, garantáltan játékosságot visz a visszafogott, egyszerűbb összeállításokba is.

A mintáktól sem kell megijedni, csupán arra érdemes figyelni, hogy a kiegészítők és a blézer motívuma kellően passzoljon egymáshoz. A most divatos testnadrágokat a zakó dobja fel igazán, egy hosszabb fazonnal kombinálva teljes értékű nadrággá avanzsálnak az öltözékben.

Izgalmasabbá, sikkesebbé teheted a szetted, ha bátran játszadozol az anyagokkal. A retró hatás érdekében viselhetsz mustárszínű vagy bordó műbőr zakót, de akár kordbársony verziót is választhatsz. A zöld tükörbársony blézerek most nagyon menők!

Szettben még ütősebb

Különösen precíz, átgondolt és egységes megjelenést kölcsönöz, ha a blézer egy szett részeként jelenik meg az öltözékben. Ezek magas fokú eleganciát, nőiességet és kifinomultságot sugallnak. Ugyanakkor a retró stílus is megidézhető egy-egy összeillő nadrág-blézer kombinációval. A hetvenes évek zakófazonjai nagyszerűen passzolnak a trapézszabású kosztümnadrágokhoz. Garbóval, műszőrme kabáttal összeboronálva tökéletesen hozzák a nosztalgikus hatást.

A karcsúsított fazonok kiemelik az alakot

Az oversize fazonok egyetlen hátulütője, hogy eltakarják a nőies, vékony derékvonalat. A karcsúsított blézer viselése azonban hangsúlyt helyeznek erre a területre, így ezek különösen nőiesek és elegánsak lehetnek. A derékhangsúlyt egy széles övvel is megoldhatod, ami még stílusosabbá teszi a megjelenést.

 

Kiemelt kép: Christian Vierig/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés