Ősszel persze, mindig megszalad a barna a divatszínek között, de idén ennél is többről van szó, ugyanis néhány árnyalata kitüntetett figyelmet kap a lakberendezéstől kezdve a hajszíneken át, az öltözködési trendekig.

A borostyán-, a rozsda-, a bronz- és homokbarna mind az őszi-téli szezon uralkodó árnyalatai, szinte nincs olyan kollekció, amelyben ne bukkannának fel.

Nem muszáj semleges színekkel házasítani őket, hiszen egyik-másik tónusuk a most divatos lilával, pinkkel, babakékkel és sárgával is remekül mutat. Nyugodtabb összeállítást hozhatsz létre, ha a rozsdás barnákat olajzölddel, bordóval, szürkével, bézzsel, vagy feketével kombinálod.

Igen, a barna divatszínek ennyire nőiesek!

Régről maradt ránk az a sztereotípia, hogy a barna unalmas, öreges, avítt szín, aminek a sötétebb árnyalatai lehangolóvá, szomorúvá teszik az öltözéket. A mostani divat azonban mindenféle módon rácáfol erre, hiszen jól variálja a vibráló és a semleges, fakó barnákat.

Az is lényeges szempont, milyen felületeken bukkannak fel ezek a színárnyalatok: ultratrendinek számítanak a bőrhatású, az állatmintás, valamint a fényes és texturált anyagok, melyekhez elképesztő módon passzolnak a rozsdás, mustáros, bronzos, és kicsit narancsos beütésű, telt színerejű barnák.

A rozsda- és avarbarna monokróm szettben sem unalmas, de apránként csepegtetve is bármilyen öltözéket képes izgalmasabbá és nőiesebbé varázsolni.

Ezek a természetes árnyalatok mindenkinek jól állnak, de különösen a meleg hatású bőr- és hajtónussal rendelkező tavasz- és ősztípusok kedvencei lehetnek. Jól adagolva, abszolút kortalanok, hiszen cseppet sem öregítik viselőjüket.

A barna játékosságát idén az izgalmas anyagfelületek is táplálják, így nem kell attól félned, hogy unalmassá válik az öltözéked, ha túlzásba esel vele.

Ennek a divatszínnek a rokontónusaival roppant egyszerű összhangot teremteni, hiszen a pasztelles és lazúros, illetve mély árnyalatokkal is könnyen összebarátkoznak.

A rozsdabarnák fokozzák a fehér szín frissességét.

Kiemelt kép: Daniel Zuchnik/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés