Az ősz a változatos szettekről szól, hiszen a melegebb napokon még előkerülhetnek a nyári ruhák és szoknyák, míg a hűvösebb reggeleken már beburkolózhatsz a kedvenc pulcsidba. A cipőkkel és kiegészítőkkel szintén kedvedre játszadozhatsz, a csinos átmeneti kabátok pedig még stílusosabbá teszik a szerelésed.

hirdetés

Idén ősszel igazán változatosak a trendek, és jól megférnek egymás mellett az elegáns, nőies darabok, valamint a vagányabb kreációk. Könnyedén kombinálhatod az egyes anyagokat, mintákat – például a bőrblézer és a kockás nadrág igazán jól mutat együtt. A kötött anyagból készült ruhadarabokkal is játszadozhatsz, ezeket is sok fazonban megtalálod az üzletek polcain. Ám a hűvösebb hónapokban egyértelműen a kabátokra irányul a legtöbb figyelem.

Az átmeneti kabátok most nagyon sokfélék, egy jó fazonválasztással azonban végtelen számú szettet tudsz összerakni, így mindig változatos lehet a megjelenésed. Ezért érdemes olyan kabátka mellett voksolni, ami a sportosabb és az elegánsabb darabokkal egyaránt megállja a helyét. Az idei trendek elképesztően változatosak, így találsz köztük nagy visszatérőt, örökdarabot, illetve újdonságot is. Ha még tanácstalan vagy, akkor most adunk egy kis inspirációt, hátha így könnyebben választod ki azt a dzsekit, ami minden szerelésedet új szintre emeli.

Ingkabát

Az ingkabát eddig is jelen volt a divat körforgásában, ám főként a férfiak ruhatárának az alapját képezte. Az előző szezonban kezdett el beszivárogni a nők öltözködésébe, most ősszel pedig ez számít a legsikkesebb viseletnek, ha lazaságról van szó. Szuperül mutat bőrhatású ruhákkal, de éppúgy a snassz farmeres szetteket is feldobja.

Steppelt dzseki – Az átmeneti kabátok megújult visszatérője

Eddig a steppelt dzseki nem igazán tartozott a nőies viseletekhez, inkább sportosnak számított, emiatt kiránduláshoz volt a legmegfelelőbb. Most viszont csavartak rajta egyet a tervezők és újraalkották a közkedvelt fazont, méghozzá úgy, hogy az már az utcán is megállja a helyét. Így a nőiesebb dzsekiket akár magas sarkú cipővel is viselheted.

Bőrhatású blézer

A műbőrből vagy bőrből készült ruhadarabok a legnagyobb őszi trendnek számítanak. A titkuk, hogy még a legegyszerűbb szetteket is képesek feldobni, izgalmassá tenni. A bőrblézerrel igazán egyszerű dolgod lesz, hiszen tényleg könnyedén kombinálhatod.

Ballonkabát

Az örökzöld fazon az átmeneti szezon sztárja, hiszen roppant sokoldalúan variálható. Évtizedek óta töretlen a népszerűsége, így tényleg megéri beruházni rá. Viselheted csizmával, magassarkúval, ám az edzőcipőkkel úgyszintén jó barátságot ápol, így a lazább napokon is érdemes a ballonkabát mellett döntened.

 

Kiemelt kép: Christian Vierig / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés