A ’80-as évek tájékán nem mentek ritkaságszámba az eltúlzott sziluettek, melyek egy-két évtizeddel később már megmosolyogtatták az embereket. Most azonban, hogy néhány akkori fazont újraértékelt a divat, bebizonyosodott, hogy az extravagáns megoldások – mint például a puffos ujj – a jó ízlés határain belül is viselhetőek. Az Isabel Marant őszi kollekciója ebből a szempontból csupa meglepetés!

hirdetés

Amit manapság a nyolcvanas évek irányzata alatt értünk, az tulajdonképpen nem az autentikus divatot, sokkal inkább az akkori fazonok újraértelmezését, adaptálását jelenti.

Tehát a mai ízlésnek, és a modern trendeknek megfelelően dolgozzák át a múltból átvett szabásvonalakat a tervezők, és valljuk be, ettől sokkal jobb színben tüntetik fel azt a korszakot, amiben igencsak hemzsegtek a divatbűnök.

Tiszta ’80-as évek, mégsem gagyi: Isabel Marant nőies szintre emelte a retró divatot

A nyolcvanas évek divatjában a bohókás, vibráló színkombinációk mellett a fazonok is meghatározóak voltak. A raglán ujj – amit denevérszabásnak is neveznek – szinte minden pulóverre és felsőre rákerült, amire pedig nem, ott a puffos ujjfazon, vagy az erőteljes válltömés jött be a képbe.

A vállak szélesítésével a derékvonal karcsúsítása volt a cél, ezért a vastag övek gyakran még a blúzokra is ráugrottak. A testnadrág, ami szintén kapós darab volt akkoriban, ellensúlyozta a felsőtest erősítését, vagyis, ha felül széthúzta a sziluettet a ruha, a cicanadrág hiába rajzolta ki teljes szélességében a csípőt, a trükk hatására jóval keskenyebbnek tűnt.

Isabel Marant ezeket az irányvonalakat követte őszi kollekciójával, ám a múltból átemelt stíluselemeket alaposan összemosta a modern divatszemlélettel. Így abszolút szerethető lett az extravagáns fazonokat felvonultató gyűjtemény, ami, bár követi a nyolcvanas évek csapásirányát, az akkori gagyiságoktól merőben eltávolodik.

 

Kiemelt képek: Kristy Sparow/Getty Images, Juergen Teller/Isabel Marant kampány.

Képgaléria képei: Getty Images, Juergen Teller/Isabel Marant kampány.

  • Megosztás:
hirdetés