Will Smith lánya igazi különc egyéniség, aki sajátos öltözködésével meglehetősen kilóg a sztárcsemeték sorából. Willow már gyerekkorában is határozott elképzeléssel válogatta össze ruhatárának darabjait, vadóc stílusát pedig a mai napig inkább az ízlése, és nem a divat határozza meg. Most a V Magazine címlapján mutatja meg, hogy milyen egy vagány rockhercegnő!

hirdetés

Will Smith és Jada Pinkett Smith 20 éves lánya még gyerek volt, amikor édesapja mellett debütált a vásznon. A Legenda vagyok című alkotásban szerepelt a fiatal tehetség, ekkor csupán 7 éves volt. A színészet mellett az éneklésben is kipróbálta magát, három évvel később jelent meg az első dala, amivel rengeteg rajongót szerzett.

A fiatal lány tehetsége mellett a megjelenésével is feltűnést keltett. Láthatóan sosem izgatták túlságosan a konvenciók, ezért inkább hanyagolta a lányos, aranyos ruhafazonokat, már tinédzserként is a vagányabb, fiúsabb kreációkat részesítette előnyben. Gyerekként felnyírt frizurát és bő ruhákat viselt.

Willow öltözködése az utóbbi években sokat finomodott, a ruhatárában már a nőies fazonok is előtérbe kerülnek. Szereti kihangsúlyozni az alakját kivágott felsőrészekkel, illetve alakkövető ruhákkal, ám a lezserebb, baggy stílusú nadrágokról sem mondott le. Lazaságát merész frizuraválasztásaival is kidomborítja, melyektől még formabontóbb a megjelenése.

Will Smith lánya vagány stílusa utánozhatatlan

A 20 éves lány édesapjához hasonlóan sokoldalú tehetség: dalokat ír, énekel, ám a színészettel sem hagyott fel, az utóbbi időben pedig modellként aratja le a babérokat. Tavaly szerepelt Rihanna Savage x Fenty bemutatóján, most pedig a V Magazine címoldalán mutatja meg a dögös, vagány oldalát.

Willow-t a Valentino darabjaiban kapták lencsevégre. A stylist vagány, tüllös, modern ruhakölteményeket válogatott ki a számára, amelyek nagyszerűen illeszkednek a lázadó személyiségéhez és extravagáns stílusához. A bőrből, neccből szabott ruhákat övekkel, láncokkal egészítették ki.

 

A fémes részletek, valamint a Cartier különleges órái teszik igazán feltűnővé a fekete szetteket. Will Smith lánya megkopott körömlakkjával, a tökéletes sminkjével és divatos ruháival egy modern rocksztár hatását kelti, aki épp csak leugrott a színpadról a fotózás kedvéért.

Willow pár hete leborotvált hajjal jelent meg, és már Rihanna bemutatóján is rövid  frizurát viselt, ezért a hosszú, fonott hajviselet valószínűleg csupán egy ügyes paróka. A vagány képsorozatot Domen & Van de Velde fotópáros készítette, és Nicola Formichetti stylist teremtette meg a különleges miliőt a Valentino ruháival. A frizuráért Vernon Francois, dögös sminkjéért pedig Raoul Alejandre sminkmester felelt.

A V Magazine képei egyedi, izgalmas, rockos hangulatot kelt, ám a vagány hanyagság a high fashion eleganciájával és kifinomultságával keveredik. A felvételek magukban hordozzák ezt a kettősséget, amelyet csak még jobban kidomborít Willow Smithöntörvényű személyisége, és nőiessége.

 

Kiemelt kép: FashionGoneRogue.com

Képgaléria képei: FashionGoneRogue.com

  • Megosztás:
hirdetés