Tess Holliday volt az első túlsúlyos modell, aki a többszörös extra large ruhaméret – 3XL és 4XL – kategóriájában szerződést kapott a divatszakmában. Imád öltözködni és a divatnak köszönheti, hogy rátalált nőiességére.
Az elmúlt években igencsak megszaporodtak a testpozitív divatkampányok, amelyek főként az alak elfogadására fókuszálnak amellett, hogy azt hirdetik, a divat mindenkié. A teltebb, főként a túlsúlyos modellek jelenléte a kifutón, a plakátokon és divatmagazinokban azonban sokakban felháborodást váltanak ki. Mind a mai napig akadnak olyanok, akik ellenzik a molett, plus size manökenek alkalmazását, hiszen azt gondolják, a szakma ezzel azt üzeni a nők számára, hogy az egészségtelen elhízás nem probléma, hiszen a szépség kizárólag belülről fakad.
Az üzenet félreérthető ugyan, azonban korántsem erről szól. Annak idején, a hatalmas nézőpontváltás időszakában Tess Holliday volt az első plus size modell, aki a maga méretében, túlsúlyosként szerződést kapott a divatiparban. Tess nem arra sarkallja a nőket, hogy fogadják el a mértéktelen hízást, étkezzenek egészségtelenül vagy ne próbáljanak meg tenni a felszaladt pluszkilók ellen. A modell üzenete sokkal inkább arra összpontosul, hogy amikor valaki egész életében küzd a túlsúllyal, és minden törekvése ellenére sem tud megszabadulni a súlyfeleslegtől, ne csupán az alakján keresztül mérje a saját szerethetőségét vagy szépségét.
Képek: Anna Webber/Getty Images for IMG/Tim Whitby/BFC/Getty Images for BFC/Getty Images.
Hiszen a nőiesség és az önbizalom nem a testi adottságok függvénye, legalábbis nem mérleggel és nem mérőszalaggal mérhető. Ugyanígy a stílusos és divatos megjelenés sem azon múlik, hogy ki hány kiló. A divat világa nem csupán a testsúllyal kapcsolatban szeretné elkerülni a kirekesztést, éppen ezért ma már divatkampányokban, reklámokban is láthatunk olyan modelleket, akik alopeciával vagy vitiligo néven ismert, pigmenthiányos foltokkal járó autoimmun betegséggel küzdenek.
A mozgásában korlátozott, kerekesszékben ülő vagy lábprotézissel élő nők sem láthatatlanok a divat számára, és sorolhatnánk még bőven azokat a törekvéseket, lépéseket, amelyeket az elfogadás és az önelfogadás érdekében igenis fontos volt megtenni az elmúlt néhány évben. Korábban ugyanis téves üzenetértéke volt a kampányfotóknak, magazinképeknek és divatbemutatóknak, mely öntudatlanul is a tökéletesség hajszolására sarkallta a nőket. Ám mi is a tökéletesség, és mi a norma? Az egészség szempontjából beszélhetünk optimális testsúlyról vagy normáról, de a nőiességet nem lehet ilyen kritériumok alapján kategorizálni.
A túlsúlyos modell jelenléte a kifutókon azt mutatta meg a nők számára, hogy a nőies megjelenés, a stílusos külső és a magabiztosság nem függ össze azzal, hogy mennyit mutat a mérleg, vagy mit mondanak mások. A divat mindenkié. Az öltözködés segíthet elfogadni a legyőzhetetlent, hiszen a hízás gyakran nem pusztán az egészségtelen étkezés vagy a mozgásszegény életmód következménye. Tess fantasztikus karrierjének köszönheti, hogy rátalált a benne rejlő nőiességre, pedig ő maga is nagyon nehéz utat járt be, míg elfogadta önmagát.
Tess Holliday stílusa egyedi és magával ragadó: a túlsúlyos modell igazi példakép a szakmában
A most 39 éves Tess mindig is küzdött testsúlyával. Már az általános iskolában is sokat piszkálták pluszkilói miatt, sőt, az édesapja is becsmérlő megjegyzésekkel kritizálta alakját. Édesanyja azonban mindig arra biztatta, hogy próbálkozzon meg a modellkedéssel, hiszen a szépség és a divat nem a ruhaméret függvénye. Először 15 évesen próbálkozott a szakmában, ám ekkor még elutasították. Tess éppen abban az időszakban volt tinédzser, éppen akkor alakult a személyisége, amikor a divatvilág még kizárólag a gazellaalkatot helyezte fókuszba. Ez a helyzet sem sokat segített az önbizalmán és azon, hogy elfogadja önmagát.
2011-től karrierje már meredeken felfelé ívelt. A kifutók mellett olyan magazinokban is szerepelt, mint például a Vogue Italia vagy a Nylon. Noha ma már kevesebbet modellkedik, testpozitív aktivistaként nagyon sokat tesz azért, hogy a túlsúllyal küzdő nők is megtalálják önmagukat a divat segítségével. Soha nem arról beszél, hogy az egészségtelen elhízással nem kell foglalkozni, vagy nem kell tenni a pluszkilók ellen. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a divat nem méretfüggő, és az öltözködés segítségével mindenki nőiesnek és vonzónak érezheti magát.
Egyedi stílusával mindig felhívja magára a figyelmet. Imádja a különleges darabokat, nem takargatja alakját. Simán felveszi a mintás, testhezálló fazont is, hiszen számára a divat egyenlő az önmegvalósítással, valamint az önkifejezéssel.
Kép: Amy Sussman/Getty Images.
Tess Holliday a sportos, a vagány és a nőies darabokban egyaránt jól érzi magát. A fontosabb eseményeken, amelyek megkívánják a sikkes és elegáns ruházatot, mindig előrukkol egy igazán nőies vagy extravagáns darabbal.
Képek: Jon Kopaloff/FilmMagic/Jared Siskin/Getty Images for National Alliance for Eating Disorders/Getty Images.
Aktívan követi a trendeket, ám úgy építi be őket a ruhatárába, hogy mindig személyre szabott legyen a stílusa. Szereti az izgalmas színeket és kiegészítőket, de klasszikus holmik éppúgy megtalálhatók a ruhatárában.
Tess minden alkalommal bebizonyítja, hogy az öltözködés nem kötelesség, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy kifejezzük személyiségünket, egyedi ízlésvilágunkat, sőt, arra ugyancsak, hogy megtaláljuk nőiességünket és vonzerőnket a ruhák által. Noha mindig túlsúllyal küzdött, mára teljes mértékben elfogadta, hogy a pluszkilók minden erőbedobás ellenére visszaköszönnek majd a tükörből. Tess Holliday üzenete tehát az, hogy a divat tényleg mindenkié, és itt az ideje, hogy ne a mérleg mondja meg, hogy ki lehet nőies, stílusos és vonzó!
Kiemelt kép: Jared Siskin/Getty Images for National Alliance for Eating Disorders/Getty Images.
Cikkfotók: Anna Webber/Getty Images for IMG/Tim Whitby/BFC/Getty Images for BFC/Amy Sussman, Jon Kopaloff/FilmMagic/Jared Siskin/Getty Images for National Alliance for Eating Disorders/Getty Images.