Egy látványos stílusváltás nagyon feldobja a kisugárzást, negyven és ötven év felett a frizura és a smink mellett érdemes a ruhatárban is változásokat eszközölni.

hirdetés

Stílusváltás 50 felett: így lesz igazán látványos az átalakulás

A teljes értékű stílusváltás ideje nincs kőbe vésve, akár negyven, akár ötven év felett érdemes lehet belevágni a folyamatba. Az idő múlásával formálódik az alak, a haj állapota folyamatosan változik, ahogy a korábban bevált sminkpraktikák sem feltétlenül előnyösek, ha már megjelentek az első barázdák az arc különböző pontjain.

Egyeseket a hétköznapok mókuskerékszerű, rohanó működése ránt magával, egyszerűen nem jut idő a szépítkezésre és a folyamatos ruhatárfrissítésre. Egy idő után azonban a legtöbben érzékelik, hogy nem csupán a megjelenésnek van szüksége az átalakulásra, a lélek számára éppúgy fontos a változás.

A videóban látható hölgy 58 éves, ám belül még 48-nak érzi magát, megjelenését pedig szerette volna ehhez igazítani. Korábban nemigen foglalkozott sminkeléssel, nem szánt időt a frizurakészítésre, és igyekezett a legegyszerűbb darabokból összeállítani a hétköznapi szettjeit. Most teljesen átalakították a szakemberek, alig ismert magára.

 

Sokan úgy gondolják, hogy azért van szükség folyamatos gardróbfrissítésre, mert vannak olyan ruhadarabok, amelyek bizonyos kor felett abszolút tiltólistásak. Ez ebben a formában egyáltalán nem igaz, nincs olyan holmi, ami ötven felett már ne férne bele, legalábbis a stílust illetően. Csupán az nem mindegy, hogy mivel kombinálja az adott darabot az illető, illetve mennyire passzol a testalkatához.

A frizurával és a sminkkel kapcsolatban szintén nem a „mit nem szabad”-on kell gondolkozni. A sikkes, nőies külsőt nem az határozza meg, hogy a vélt vagy valós elvárások mit diktálnak, ahogy az sem számít, hogy hány gyertyát fújt el valaki a legutóbbi szülinapján. Ha szóba kerül a stílusváltás, az elsődleges cél egyértelműen a megjelenés frissítése, amit kizárólag az arc karakteréhez, a haj eséséhez és állapotához kell igazítani.

Az idő múlásával a cél a vibráló, nőies kisugárzás hangsúlyozása, valamint a belülről áradó sikk fókuszba helyezése. Célszerű élénkebb darabokat választani, a frizurának pedig olyan fazont adni, amely dúsabb, teltebb hatást eredményez. A sminkek terén szintén érdemes bevállalósnak lenni, egy-egy élénkebb rúzs vagy látványosabb szemfestés akár éveket faraghat le a megjelenésből.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés