Lenny Kravitz 33 éves lánya, Zoë az egyik legnépszerűbb színésznő a szakmában. A színészet mellett a modellek világában is jártas, közkedvelt reklámarc, legutóbb egy női magazin címlapján villantotta meg vagány oldalát. Ezeken a fotókon kísértetiesen hasonlít édesanyjára.

hirdetés

Lenny Kravitz lánya, Zoë lassan nagyobb sztár, mint híres szülei. A színésznő édesanyja Lisa Bonet, aki úgyszintén otthonosan mozog a rivaldafényben, így Zoë, mondhatni, a kamerák előtt nőtt fel. Ennek ellenére nem vált belőle gyerekszínész, a szakmával viszonylag későn, 19 évesen került közelebbi viszonyba. Még középiskolás volt, amikor megkapta az első szerepét, azóta pedig számtalan karakter bőrébe bújt bele.

Zoënak jól áll a vagány, lázadó szerep. Kifejezetten passzol a személyiségéhez, hiszen a 33 éves színésznő személyes stílusában is felbukkannak a merész, bevállalós elemek. Ösztönből öltözködik, mindig azt viseli, amihez épp kedve van, nem ragaszkodik görcsösen a divat által felkapott fazonokhoz. Ebben és persze kinézetében is nagyon hasonlít édesanyjára. Zoë főként Lisa Bonet vonásait örökölte, épp úgy fest, mint a színésznő fiatalon. Az öltözködésében úgyszintén visszaköszönnek a vagány, mégis bohó divatelemek.

A sztár a színészkedés mellett a modellvilágba is belekóstolt az utóbbi időben. Zoë régóta a Saint Laurent egyik reklámarca, ám szerepelt már az Omega és a Miu Miu divatanyagaiban is. Most a WSJ. Magazine hasábjain villantotta meg vagány oldalát.

Zoë Kravitz vagány magazinfotókon szerepel

Zoë többször szerepelt már címlapon, ám most egy kifejezetten vagány fotósorozat készült róla. A színésznő csupa merész darabot visel, bőrhatású ruhákat, áttetsző felsőrészeket. Bár nem áll tőle távol a merészség, ennyire extrém nem szokott lenni. A látványos ruhák miatt nem bonyolították túl a koncepciót, a sztárt egyszerű, fehér háttér előtt kapták lencsevégre. A sejtelmes beállításokkal és pózokkal azonban a nőies, kissé rejtélyes kisugárzására is nagy hangsúly került.

 

A fotósorozatból kiérződik, hogy a színésznő nem jön egykönnyen zavarba, profin, magabiztosan mozog a kamerák előtt. A divatanyaghoz készült interjúban Zoë elmesélte, hogy manapság már sokkal elfogadóbb a kritikákkal szemben. Ő elsősorban művész, és teljesen rendben van, ha valaki nem ért egyet a művészetével, vagy nem tud vele azonosulni.

 

A kinézetéről úgyszintén hasonlóan vélekedik. Nem szeretne senkinek megfelelni, és a kritikák sem foglalkoztatják. Megtanulta elfogadni önmagát, és mindent azért tesz, hogy jól érezze magát a bőrében. Eljutott oda, hogy mindent képes elfogadni, ezért nem engedi, hogy más emberek megítélése csorbítsa az önbizalmát.

 

A magazincímlap nem csupán a merész ruhaválasztások miatt különleges, hiszen most kezdték el forgatni a színésznő első, saját rendezésű filmjét. A folyamatokban a kezdetektől fogva részt vesz Zoë, mivel a forgatókönyv megalkotásában úgyszintén szerepet vállalt. A művet ő rendezi, ezért szeretne minden munkafázisban alaposan elmélyedni.

 

Izgalmas szakasz vette kezdetét az életében, amit jól megörökít a WSJ. Magazine fotósorozata. A felvételeket Campbell Addy fotós készítette a WSJ. Magazine számára. A ruhákat Gabriella Karefa-Johnson válogatta össze, Zoë a Saint Laurent, Miu Miu, and Schiaparelli darabjait viseli. A fényképész az egyszerű háttérrel és a piros világítással tökéletesen megteremtette a kissé baljós, rejtélyes miliőt. Az ember lányának olyan érzése támad, mintha egy thrillerben sétálna, ahol pillanatok alatt rosszra fordulhatnak a dolgok. Ugyanakkor a színésznő bohém, szexi oldala is jól érvényesül, nem csak külsőségekben hasonlít gyönyörű édesanyjára, éppolyan különleges egyéniség, mint Lisa Bonet.

 

Kiemelt kép: Leon Bennett / Getty Images. 

Képek a cikkben:  Campbell Addy / WSJ. Magazine. 

  • Megosztás:
hirdetés