A téli időszakban szinte észrevétlenül felkúszhat pár kiló, hiszen sokat takarnak a meleg ruharétegek, így a legtöbben csak akkor szembesülnek a problémával, amikor már feltűnően szűkös a nadrág. A hűvösebb hónapokban is érdemes rostban gazdag ételeket és italokat fogyasztani, mint amilyen ez a méregtelenítő, vízhajtó, karcsúsító turmix, ami a felesleges vizet is segít elhajtani a szervezetből.

hirdetés

Sokan tapasztalják, hogy télen nehezebben fogynak, még akkor is, ha csak két-három kilótól szeretnének megszabadulni. Ennek több oka is lehet, de általánosságban elmondható, hogy a kevesebb szabadban töltött idő, a célzott testedzésen kívüli testmozgás lecsökkenése – séta, biciklizés, tollasozás, úszás, és más egyéb mozgásformák, amiket többnyire szórakozásból űzünk a nyár folyamán -, valamint a táplálkozási szokások megváltozása áll a jelenség hátterében. Míg nyáron színesebben étkezünk, a hideg hónapokban mindenki hajlamosabb egyféle ételcsoportokhoz nyúlni.

Ez lehet az oka annak, ha télen megrekednek a kilók

Sokakra negatívan hat a fényhiány és hideg idő is, ami miatt kedvetlenekké válnak, ezért gyakoribb az édes falatokkal történő önvigasztalás. Felmérés sem kell ahhoz, hogy megsaccoljuk, téli estéken sokan az idejük nagy részét tévézéssel töltik, ami talán még a nassolási vágyat is fellobbantja. Ám megesik, hogy az étkezések számát, adagját tekintve nem eszik többet az ember, a táplálék összetételét nézve, mégis megterhelőbb, hizlalóbb falatok kerülnek a tányérra. Ha felismered, hol, miben keresendő a hízás oka, könnyebb változtatni a szokásaidon.

Kezdésnek az is jó, ha tudatosan beemelsz olyan ételeket, italokat az étrendedbe, amelyek remek vitamin- és rostforrások, ennek köszönhetően segítik az emésztést, és támogatják a szervezetben lezajló méregtelenítési folyamatokat. Mindenkinek méregtelenít a teste, de az egészség és a fogyás szempontjából nem mindegy, hogy ezt alapjáraton, vagy optimális ütemben teszi.

Még az egészséges májat is túl lehet terhelni zsíros fogásokkal és mértéktelen alkoholfogyasztással, pláne, ha mindez mozgásszegény életmóddal párosul. Ez nem azt jelenti, hogy megbetegszik a máj, úgy kell elképzelni, mint egy fáradt, egyszerre több feladattal zsonglőrködő munkaerőt, akire mindent rátolnak. Nyilván lassabban fogja elvégezni a feladatát. Na, és akkor még ott a vizesedés, ami szintén nem könnyíti meg a fogyást. Bár ilyenkor a feleslegesen felhalmozott víztől néz ki puffadtabbnak az ember, az ödémásodás a méreganyagok távozását is megnehezíti, ami igencsak kedvezőtlenül befolyásolja az anyagcserét.

Ilyenkor szinte egyik napról a másikra megváltozik a testkép, bedagadnak a bokák vagy megvastagodnak az ujjak. Vannak, akiknél az összes tünet egyszerre jelentkezik, amelyek az a látszatot keltik, hogy az ember lánya hirtelen felszedett jó pár plusz kilót. Az ödémásodást súlyos betegségek is kiválthatják, ezért, ha rendszeresen fennálló problémáról van szó, mindenképp ajánlott orvoshoz fordulni.

Ám legtöbbször életmódbeli szokások állnak a felgyülemlett víz mögött. A nem megfelelő folyadékbevitel nagyban befolyásolja a méregtelenítési folyamatokat. A mozgásszegény életmód szintén megakadályozza, hogy a folyadék hatékonyan távozzon a szervezetből. A túlzott cukor-, só- és koffeinfogyasztás fokozza a tüneteket, ezért ezeket az ételeket, italokat is érdemes visszaszorítani.

A felborult vízháztartás súlyingadozáshoz vezethet, ám a jó hír, hogy a felesleges vízzel a plusz kilók is eltűnnek. Fontos, hogy ebben az esetben a szervezet nem zsírt veszít, csupán a sejtek között megrekedt folyadék távozik. A vízvisszatartás az anyagcsere-folyamatokat is negatívan befolyásolhatja, ami a diéta megrekedéséhez vezethet. A probléma megszűnésével viszont újra könnyebben apadnak majd a kilók.

Bár nincs olyan megoldás, amivel örökre elbúcsúzhatnánk az időszakos vizesedéstől, pár rostban, káliumban gazdag étellel, itallal mégis könnyedén enyhíthetjük a kellemetlen tüneteket.

Karcsúsító turmix: elhajtja a felesleges vizet és segíti a fogyást

Az uborkában nagyon kevés kalória található, mivel a nagy része víz. Magas a káliumtartalma, így segít elhajtani a felesleges vizet, és akár már pár nap alatt megszabadulhatunk a puffadástól.

A citromban található C-vitamin hozzájárul a zsírbontáshoz, így rendszeres mozgás mellett még a plusz kilóktól is könnyebben meg lehet szabadulni. A citrom húsa bővelkedik a pektin nevezetű enzimben, ami szintén a súlyvesztést ösztönzi. A gyümölcs rendszeres fogyasztása teltségérzetet okoz, és elősegíti a visszatartott víz távozását.

A boltokban kapható citromsűrítmény vagy citromlé nem helyettesítik a frissen facsart citromlevet, ezért érdemes minden italba otthon facsarni. A gyümölcs rostjai is belekerülhetnek a turmixba, hiszen így az értékes pektin sem fog elveszni.

Hozzávalók:

  • 1 uborka
  • 8-10 mentalevél
  • 2 evőkanál citromlé
  • víz

Hámozd meg és magozd ki az uborkát, és a mentával, valamint a vízzel együtt mixeld addig, amíg az apró darabkák krémes elegyet nem alkotnak. A víz mennyiségét aszerint adagold, hogy mennyire szeretnéd hígra az italt. Ezután add hozzá a frissen facsart citrom levét, majd az egészet keverd össze.

Természetesen önmagában ez az ital kevés a fogyáshoz, ám a felgyülemlett vizet segít kiüríteni a szervezetből, a rostokban, vitaminokban gazdag összetevők pedig támogatják a zsírégetési folyamatokat, és fellendítik a lelassult emésztést. Nyilván egészséges étrend és rendszeres testmozgás mellett hasznosulnak leginkább a vízhajtó, anyagcsere-pörgető ital előnyei, máskülönben nem sok hatását élvezheted. A vízhajtó turmixot sem szabad túlzásba vinni, így naponta csak egyet igyál belőle.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés