Akadnak olyan híres nők, akik a finom, könnyed smink mellett teszik le a voksukat, ha viselnek is makeupot, rendkívül egyszerű, lágy tónusokat választanak. Bár manapság főként a természetesség dívik a sminkirányzatokban, még mindig sokan követik a közösségi médiában útjára indult trendet, ami az erős alapozásnak és kontúrozásnak köszönhetően élő Instagram-filterré változtatja viselőjét. Az alábbi színésznők természetessége üdítően hat ebben a művi világban.

hirdetés

A több réteg festék általában csak kellő megvilágításban, fotókon vagy videófelvételeken mutat jól, természetes fényben azonban maszkszerű hatást kelt. A színésznők és modellek gyakran jelennek meg vakuhoz igazított, színpadias, mesterkélt sminkben, ami kizárólag a vörös szőnyegees bevonulások vagy a fotózások alkalmával működik, ám ma már többen nemet mondanak erre a vonalra.

 

Nem feltétlenül kell három réteg vakolat ahhoz, hogy az ember lánya nézzen ki valahogy. Bár a filmforgatásokon nem ritka, hogy a színésznők akár több órán keresztül készülődnek a sminkszobában, sokan közülük a való életben már lazábbra veszik a figurát. Egyre elterjedtebb, hogy natúr, finom sminkben mutatkoznak a hírességek a nagyközönség előtt, legyen szó magazinfotózásról vagy vörös szőnyeges eseményről.

Híres nők, akik a finom smink hívei

Sophie Marceau élen jár a természetesség hangsúlyozásában, ő kifejezetten a no makeup makeupot, vagyis a láthatatlan sminket részesíti előnyben. A finom smink azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem viselnek kozmetikumokat a bőrükön vagy az ajkukon. A kifinomult nőiesség a visszafogottságban rejlik, ettől lesz könnyed és természetes hatású az eredmény.

 

Egyesek a rúzshoz, mások pedig a szemhéjtushoz ragaszkodnak következetesen, azonban más határozott, feltűnő részlettel már nem boronálják össze az egyébként is látványos sminkelemet. Egy kis csillogással, púderszínű szemhéjfestékkel bolondítják meg külsejüket, ami összességében kicsit sem hat túlzóan, sőt, inkább a letisztult, nude makeupok irányvonalát képviseli.

Ahhoz, hogy valaki már élőben is úgy nézzen ki, mint akit teljesen agyonretusáltak, több réteg alapozóra és egy fél kontúrpaletta felhasználására van szükség. Sokan igyekeznek a machinált fotójukat hozni a hétköznapokon is annak érdekében, hogy ne legyen feltűnő a közösségi médiás posztokon látható, valamint a személyesen tapasztalt látvány közötti különbség.

Ezek a színésznők cseppet sem szeretnének két lábon járó filterré változni. Olyannyira nem, hogy Sharon Stone arcára például olyan vékony rétegben kerül fel az alapozó, hogy a kence alól még a pigmentfoltjai, bőrhibái is simán átütnek. Erős fények ide vagy oda, a zseniális fotósok és a hatalmas felbontás sem érdekli őket. Felvállalják eredeti arcukat a nagyközönség előtt.

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain/Getty Images.

Galéria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés