Az 53 éves Helena Christensen tele van meglepetésekkel, szinte minden szezonban feltűnik valamely nagyszabású kampányban. Fehérneműs és fürdőruhás képeivel óriási sikert aratott az utóbbi években, modellkarrierje éppúgy dübörög, mint a kilencvenes években. Ez annak is köszönhető, hogy mindig kész megújulni, avagy időről időre más-más oldalát mutatja meg. Ismét csodás kampányfotók készültek róla, de a képek háttere úgyszintén roppant izgalmas: nemrég a Karen Millen márkával működött együtt a modell, aminek egy dögös retró kollekció lett az eredménye. A kilencvenes évek legszexisebb fazonjai kerültek felelevenítésre, és ha már Christensen nevével fut a gyűjtemény, a ruhák bemutatását sem bízták másra!

hirdetés

Helena Christensen kiemelt helyet foglalt el anno a kilencvenes évek szupermodelljeinek csapatában. Közülük páran azóta visszatértek a modellkedéshez, ahogy Helena is tette, de az utóbbi években messze ő éri el a legnagyobb sikereket. A manöken egykor Gianni Versace múzsája volt, az olasz divatház egyik bemutatójáról sem hiányozhatott. Legtöbbször szemtelenül rövid szoknyákban és merész koktélruhákban villantotta meg tökéletes alakját.

Bár idővel fotósnak állt és a kifutót fényképezőgépre cserélte, az elmúlt pár évben igencsak gyakran szerepelt a kamera másik oldalán, a legkülönfélébb márkák arcaként. Többek között dolgozott a Victoria’s Secretnek és az Off-White-nak, de a címlapokról és a kifutókról sem hiányozhatott.

Helena Christensen sosem vetette meg a szexi stílust. Bár idővel finomodott az ízlése, csodás alakját az ötvenen túl sem rejtegeti. Ha valaki, ő aztán tudja, melyek voltak a kilencvenes évek vérforralóan nőies fazonjai, és hogyan illeszthetők be a mai divatba. Nem csoda, hogy Karen Millen ruházati vállalata őt kérte fel egy igazán dögös retró vonal megalkotásához és népszerűsítéséhez.

Helena Christensen visszahozza a ’90-es évek legszexisebb fazonjait

Helena Christensen jól ismeri a kilencvenes évek divatirányzatait, hiszen az összes nagy márka kifutóján megfordult. A Karen Millen márka így nem csak reklámarcnak kérte fel, hanem a ruhák tervezési folyamatában is részt vett a szupermodell. Az ICONS fantázianévre keresztelt kollekció a kilencvenes évek ultraszexi divatvonalát eleveníti fel, modern stílusjegyekkel megspékelve.

 

A gyűjtemény csupa nosztalgikus fazonból áll, a szabásvonalak egyértelműen megidézik az évtized uralkodó irányzatait. A Karen Millen márka legfőbb célja az volt, hogy a kor ikonikus tervezőinek és modelljeinek tisztelegjen egy izgalmas összeállítással. Helena Christensen szinte visszaránt minket a múltba vérpezsdítő vagányságával. Abszolút hiteles kapocs a régi és a mai divat között, melynek elemei szorosan összefonódnak idén.

 

Helena számára a kilencvenes évek nagyon fontos, hiszen ekkor indult el a karrierje. Minden csupa pezsgés volt, remekül szórakozott, miközben szorgosan rakosgatta egymásra a pályája építőköveit. Imádta az akkoriban népszerűnek számító zenéket, irányzatokat, így az új kollekcióból szinte pillanatok alatt megtalálta a kedvenceit. Kedveli az oversize blézereket, alakkövető ruhákat és a vagány bőrdzsekiket. Ezek a sikkes alapdarabok az ő ruhatárából sem hiányoznak, így tökéletesen azonosulni tud velük.

 

A kollekcióban felsejlenek a jellegzetes fazonok, úgymint a bőr miniruhák és a neonszínű kreációk. A csillogó részletek sem hiányozhatnak: több darabon is felbukkannak a sziporkázó díszítések, ám egy ezüstösen ragyogó koktélruha éppúgy a repertoárt gazdagítja.

 

Helena Christensen nem csak a kollekció megalkotásában vállalt szerepet, a darabok népszerűsítésével is őt bízta meg a márka. A szupermodell remek formában van.

 

Minden felvételen piszkosul szexi, csinos alakján észbontóan mutatnak a sziluetthangsúlyos ruhák. Tónusos, izmos lábaival bátran büszkélkedhet, látszik, hogy a sportolás mellett a túrázást is nagyon kedveli a modell.

 

Kiemelt kép: Bryan Bedder / Getty Images. 

Képek a cikkben: Karen Millen. 

  • Megosztás:
hirdetés