Az amerikai tinifilmekből tudjuk, milyen kitüntetett szerepe van a tengerentúlon a végzős bálnak, ahol minden lány csodaszép akar lenni, ehhez a jó smink és frizura mellett elengedhetetlen szükség van egy szép ruhára is.

Persze mindig van néhány különc, mint például Kara Koskowich, aki szembemegy az amerikai álommal – ezúttal azonban ne egy rasztahajú hippit vagy egy életunt, fekete sminkes gyászhuszárt képzelj magad elé – a 17 éves szőke lány egy egészen kreatív és jópofa módszert talált ki arra, hogy kifejezze a véleményét a rongyrázásról, mégis jól érezze magát a buliban.

Algebra a ruhán

A legtöbb végzős valószínűleg rá sem szeretne nézni többet a matekházikra, de Kara talált egy szuper módszert, mellyel szép emlékké tehette az algebrapéldákat: 75 oldalnyi házi feladatot használt fel ugyanis ahhoz, hogy elkészítse belőlük a saját báli ruháját.

A félvállas, karcsúsított kis papírruhát a lány tűzte, ragasztotta, hajtogatta, de még varrta is, így került bele például egy zipzár is. A derékrészre övként színes post-itek kerültek, melyektől a fehér, ábrákkal díszített ruha egészen bájos lett.

És, hogy miért jó ez? kara szerint azért, mert így, bár gyakorlatilag egyetlen forintot sem költött a báli ruhájára, mégis ő volt az egyik legnépszerűbb bálozó, akinek a ruháját mindenki szemügyre akarta venni. Biztosan volt olyan lány a bálon, aki a boltban vásárolt ruhájában szebben mutatott, mint Kara, én mégis azt gondolom, ritka, hogy valaki 17 évesen ilyen leleményesen fejezze ki a véleményét – Kara nem engedhette meg magának, vagy egyszerűen csak nem akarta, hogy az összes zsebpénzét egy méregdrága ruhára költse, amit aztán soha többé nem hordhat, mégsem csinált úgy, mintha nem akarna csinos lenni. Inkább megmutatta, hogy némi stílusérzékkel és egy nagy adag kreativitással igenis alkothatsz különlegeset – és ez a divat lényege, nem? Elvégre Giorgio Armani is megmondta: – Divatos ruhákat bárki vehet magának. Stílust nem.

Karáról és a ruhájáról sajnos csak elég rossz minőségű képek vannak a neten, gondolom, a legtöbb mobillal készült, de ebben a videóban láthatod, hogyan készült, és milyen lett végül a papírruha.

  • Megosztás:
Címkék:
hirdetés