A divatvilág szépségről alkotott képe jelentősen átalakult az utóbbi években. Ma már nem ritka, hogy egy modell 70 felett lesz igazán sikeres, sok manöken például, aki a harmincas-negyvenes éveikben más szakmában helyezkedett el, mert úgy érezte, nem tudja felvenni a versenyt a fiatalabb korosztállyal, nyugdíjas éveiben visszatér a kifutóra, vagy ismét reklámarc lesz. Christina története is hasonló, de azért kivételes, mert a 72 éves nő igazán pozitív és természetes módon kezeli az öregedést.

hirdetés

Az utóbbi években alaposan megváltozott a szépséghez való hozzáállás a divatvilágban, a tökéletesség hajhászása helyett a nők sokszínűsége, és a vonzó, dekoratív külső különbözőféle megnyilvánulása került előtérbe. Nem az örök fiatalság látszatának fenntartása, hanem a kortalan szépség bemutatása lett a cél. Míg korábban elvárások sokasága és hatalmas nyomás nehezedett az idősebb modellekre, hogy felvegyék a harcot az idővel, manapság a divatházak sem kezelik már tabuként az öregedés természetes, látható jeleit.

A hatvan-hetven feletti modellek a test természetes változásaira hívják fel a figyelmet. Azzal, hogy lényegesen lecsökkent a ráncok, pigmentfoltok, bőrhibák kiretusálása, valamint sok nő ősz hajjal, striákkal, plusz kilókkal áll a kamerák elé, a tökéletesség kultusza alábbhagyott, és felértékelődött az egyéni szépség, a kisugárzás. Ám még mindig sokat kell tennie azért a divatiparnak, hogy a nők szégyenérzet nélkül, méltósággal tudják elfogadni az öregedés természetes folyamatát.

Szépség, nőisség és bohémság 70 felett: pozitív életszemléletével sokakat inspirál a modell

A 72 éves Christina korábban modellként dolgozott, fiatalon sokszor szerepelt reklámkampányokban, és különböző magazinokban. Ám idővel felhagyott a pózolással, hétköznapibb foglalkozást választott. Pár éve mégis visszatért a kamera elé, és közel hetven évesen vágott bele ismét a modellkedésbe. Az öregedéshez való hozzáállása roppant pozitív, nagy gondot fordít egészségének megőrzésére, sokat sportol, élvezi az élet örömeit, de nem folytat ádáz harcot az idővel. Természetessége sokakat megragadott, így az Instagramon is sokan felfigyeltek rá.

Christina szívesen osztja meg pozitív gondolait és a színes, bohókás szereléseit a követőivel. Szeret fiatalosan lazán, divatosan öltözködni, de a saját stílusának nagyobb hangsúlyt ad, mint az aktuális trendeknek. Imádja a hetvenes éveket megidéző, bohém hangulatú öltözékeket, melyek jól passzolnak vidám természetéhez.

Az idős modell rendszeresen jógázik, csak természetes alapanyagokból készített ételeket eszik. Nagyon odafigyel az egészségére, ez pedig a kinézetén egyaránt megmutatkozik. Christina nem takargatja az öregedés látható jeleit, a szarkalábait, és a deres frizuráját. Úgy véli, ez az élet rendje, ami ellen csak fejben lehet harcolni. A test idővel megöregszik, de azok, akik lélekben fiatalok, sokkal pozitívabb, derűsebb kisugárzással rendelkeznek, és tele vannak életenergiával. Ez a belső frissesség és üdeség pedig kívül is megmutatkozik.

Egyáltalán nem szeretne fiatalabbnak látszani a koránál, pozitív dolognak éli meg a korosodást, hiszen egy természetes folyamat. Az évek során a haján sem változtatott drasztikusan, napszítta, szőke tincsekkel rendelkezik, amelyekben lágyan megcsillannak az ezüstös szálak.

A rendszeres sportnak köszönhetően Christina nagyszerű formában van. Bár nyilván nem olyan feszes, mint huszonéves korában, ám nem is az a célja, hogy visszaforgassa az idő kerekét. Korához mérten szeretné jól érezni magát a bőrében, hogy minél több energiája legyen azokhoz a dolgokhoz, amiket szeret.

Imádja a divatot, mégsem követi vakon a trendeket. A 72 éves modell kedveli a hippikorszak bohém fazonmegoldásait, a vidám, mintás, színes kreációkat. Efféle ruhákat visel legtöbbször, melyek csodásan állnak neki.

Az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás fontos, ám az elérhetetlen szépségideál hajszolása mindenképpen káros. Az érett modellek jelenléte azért is üdítő, mert egyfajta bölcsességet is hoznak magukkal a szépség megítélését illetően. Nem akarnak tökéletesnek tűnni, elfogadják önmagukat, és pozitív életszemléletükkel, önbizalmukkal másokat is inspirálnak. Legtöbbjük izgalmas, érdekes egyéniség, akit az tesz különösen vonzóvá, hogy nem akar kényszeresen megfelelni holmi ideáloknak, hanem önmagát adja.

 

Kiemelt kép: __christina__r / Instagram. 

  • Megosztás:
hirdetés