A frizuraváltoztatásait leszámítva, Carolyn Murphy, a kilencvenes évek gyönyörű modellje, szinte semmit sem változott az évek múlásával. A mai napig népszerű címlap- és kampányarc, de a kifutón is gyakran felbukkan.

hirdetés

Carolyn Murphy-t rögtön a pályája elején, 1998-ban az év Vogue modelljének választották. A következő évben már színésznőként is kipróbálhatta magát, hiszen szerepet kapott Barry Levinson Szabad a szerelem című filmjében, de nem csábult el egészen, hiszen továbbra is eleget tett a luxusmárkák felkéréseinek.

Mivel angyali arcát imádja a kamera, már akkoriban is a legnevesebb divatházak kapkodtak utána, hogy szerepeljen a kampányaikban. A kétezres évek elején egymás után két évben uralta a Sports Illustrated magazin fürdőruhás különszámának címlapját. Ekkor már anyuka volt, de a modellkedéssel nem hagyott fel, igyekezett összeegyeztetni a magánéletét és a munkáját.

Carolyn Murphy nem csak gyönyörű, öltözködni is nagyon tud

Nehéz elhinni róla, de a 46 éves modell már egy húszéves fiatal hölgy édesanyja. Pedig az ő külsején egy fikarcnyit sem látszik, hogy elteltek az évek. Feszes, kifogástalan alakjával simán felveszi a versenyt a huszonéves manökenekkel, már ha szüksége lenne ilyesmire, hiszen nem kell törtetnie a munka után, rendre megtalálják a neves márkák és magazinok.

Carolyn Murphy azonban nem csak szépségéről, hanem stílusos megjelenéséről szintúgy híres. Néhány influenszer nem is titkolja, hogy tőle merít ihletet az öltözködés terén. Bár a letisztult, nőies vonalak híve, a szettjei sohasem maradnak észrevétlenek.

 

Kiemelt képek: Franziska Krug, Kristy Sparow/Getty Images.

Képgaléria képei: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés