Az idei sminktrendek elképesztően változatosak. Az egyes irányzatok egymás mellett futnak, a bátrabbak pedig keverve próbálhatják ki az újdonságokat és a régi nagy kedvenceket. A nosztalgikus divathullámok kedvelői imádni fogják a sötét ajakceruzákat, a visszafogottság hívei pedig a természetes hatású rúzsokért fognak rajongani.

hirdetés

Hosszú idő után ismét izgalmas újdonságokkal kecsegtetnek a sminktrendek. A túlzott kontúrozás, a füstös szemfestési technika már háttérbe szorultak. A reflektorfényt a bőr természetes tónusa, a ragyogó arc és a színes smink kapja. Az idei irányzatok közül egyik-másik már ismerős lehet régebbről, hiszen olyan klasszikusok kerülnek elő, mint az ajakkontúr.

Szuper sminktrendek, amiket mindenképp próbálj ki idén

A természetes állagú alapozókat, púdereket könnyedén izgalmassá lehet tenni egy szép árnyalatú rúzzsal vagy vibráló szemhéjpúderrel. Nem muszáj túlzásba esni, ám kedved szerint keverheted a különféle kozmetikumokat.

Ajakceruza

Az ajkak kontúrozása nem újdonság, a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején szinte minden nő vastagon festet ajkakkal mutatkozott. Idén a trend eredeti formájában tér vissza, tehát nem gond, ha az ajakkontúr színe egy picit sötétebb, mint a rúzs. A barnás, mélyvörös árnyalatok különösen sikkesnek számítanak.

A Maybelline Superstay Ink Crayon ajakceruzáját 3290 forintért vásárolhatod meg a Douglas üzleteiben. Az Yves Rocher termékét 2390 forintért vásárolhatod meg a márka üzleteiben, a MAC ajakceruzáját pedig 7200 forintért találod meg az üzletekben.

 

Szájfény

A matt ajkak divatszavatossága sem járt le, ám idén a fényesebb textúrák kapják a reflektorfényt. Egy jó szájfény mindig jól jön, hiszen akár a rúzsodat is kiegészítheted vele.

A Dior Backstage szájfényét a Dougles üzleteiben vásárolhatod meg 14 490 forintért, az Yves Rocher ápoló szájfénye pedig 1990 forintért lehet a tied.

 

Színes szemhéjtus

A színes szemhéjtus egyszerű szemsminkkel mutat a legszebben. Eléggé feltűnő technika, így a makeup többi részének már nem muszáj annyira harsánynak lennie.

 

A Barry M Hi Vis Neon zöld szemhéjtusát 2540 forintért rendelheted meg a Notino oldaláról. A Revolution Relove Water Activated szemhéjtusát több színkombinációban vásárolhatod meg, szintén a Notino webshopjából 2660 forintért.

 

Színes szemsmink

A nyolcvanas évek kedvenc technikája új, izgalmas formában tért vissza. A kék mellett más feltűnő színek is előkerülnek, mint a sárga, lila vagy zöld. Bármelyiket is választod, garantáltan feldobja a sminket.

A MAC vidám sminkpalettája sok feltűnő színt tartalmaz, ám a pasztellárnyalatok szerelmesei találhatnak benne kedvenceket. A Notino webshopjából rendelheted meg 16 520 forintért.

 

 

Kiemelt kép: Rosdiana Ciaravolo / Getty Images.  

  • Megosztás:
hirdetés