Bár nem vagyunk sminkellenesek, szerintünk pozitív változásnak tekinthető, hogy az önkéntes karantén ideje alatt sok nő újra megismerkedik és összebarátkozik a natúr arcbőrével. Néhány hét smink nélkül sok mindenre rádöbbenti az embert, bizony, mindazokat a hibákat is reflektorfénybe helyezi, amiket korábban elkövetett a bőre ellen.

hirdetés

A #maradjotthon megmozdulás óriási hátszelet és hullámlökést adott a korábban már pislákolni látszó #nomakeup mozgalomnak. Hírességek, inflenszerek szabadultak meg műszempilláiktól, műkörmeiktől, sminkjüktől, a tökéletesre szerkesztett utazásos posztok helyét pedig átvették az otthon meghitt miliőjéből útjára engedett sminkmentes és retusálatlan fotók.

A változás rám is hatással van. Igaz, nem tekintek magamra sminkfüggőként az én kis ötperces sminkelési rutinommal, amiben kifejezetten ritkán kap helyet az alapozó, de azért gyakran érzem úgy, hogy van mit korrigálni a bőrömön, sőt, az egész fejemen.

Az itthonlét ideje alatt sokkal felszabadultabban váltam meg a sminkelés procedúrájától, és rá kellett döbbennem, hogy azok a bőrhibák, amiket eddig festékkel próbáltam ellensúlyozni, valójában szép sorjában eltünedeznek, ha nem festem ki magam.

Két hét smink nélkül: szubjektív tapasztalatok

Miért sminkeltem magam eddig? Mindig más okból: ha betegesen fakó volt az arcom, jól jött egy kis pirosító, ha karikás szemekkel ébredtem, korrektorhoz nyúltam, ha fénylett a bőröm – ez zavart a leginkább – a mattító primer és színtelen kompakt púder tűnt a legjobb megoldásnak. Az ötperces natúr smink előnye, hogy elkendőzi a kialvatlanság jeleit, ugyanakkor megőrzi a természetesség érzetét.

Mi változott az elmúlt hetekben?

Ez az állapot ugyan nem szokatlan számomra, hiszen a kislányom születése után jó darabig nem sminkeltem, amíg vele voltam itthon. Akkoriban is sokat megtudtam magamról, például, hogy tudok egyszerre hajat és fogat mosni, nagyjából három perc alatt. A home office egy egészen új helyzet, de az akadályokon kívül a jóféle változások is helyet kapnak benne.

Megszűnt a reggeli rohanás, nem kell oviba sietni, majd sprintet nyomni a villamosig. Ritkábban találkozik szmoggal a bőröm – kevesebbet is nyelek belőle -, és nem kell mindennap fényvédő krémet kenni az arcomra, amitől aztán bitangul zsírosodik. Elhagytam a pórusösszehúzó, mattító primert, és minimalizáltam az arctisztító, bőrápoló rutinomat. Sokkal kevesebb kencét használok, és rájöttem, vitaminos szérumok nélkül is van élet.

  • 1-3. nap: a bőröm pocsék, a bezártság nem tesz jót neki. Száraz, húzódik, kipattogzik, viszket. Utálom, de annyi teendő zúdul rám, hogy a sminket hanyagolom.
  • 4. nap: kezd érezhetővé válni valamiféle változás. Meglep a dolog, de önmagától is tud regenerálódni a bőröm.
  • 5-7. nap: a sok szellőztetés, egy kis mozgás, séta a szabadban – tisztes távolban az emberektől -, és az antioxidánsokban gazdag étkezés megteszi hatását. Letisztulnak a pöttyök, és korrektor nélkül is eltűnnek a szemem alatti sötét karikák.
  • 8-10. nap: az új helyzethez való alkalmazkodás stesszhatása kezd alábbhagyni. Már kialakult némi rendszer a mindennapjainkban. A bőröm kisimul, maguktól finomodnak a pórusok, csak egyfajta krémet használok, mégsem húzódik. Reggelente kizárólag vízzel mosok arcot, esténként finom arctisztító habot, vagy micellás vizet használok. Az arcszérum fogyóban, be kell osztani, ezért csak este teszek belőle egy-egy pöttyöt a bőrömre.
  • 10-14. nap: az arcbőröm egységes színű és primer, illetve mattító púder nélkül sem fénylik. Alig kell hidratálni, krémezni, nem igényel túlzott gondoskodást. Nagyon egyszerűen boldogulok vele, ami számomra egészen meglepő.

Konklúzió

Sok nő esik abba a hibába, hogy ellentétes hatású készítményeket használ. Ezeket érdemes kigyomlálni a szépségápolási, sminkelési rutinból. Most van idő pihentetni a bőrünket, megfigyelni, hogyan viselkedik, ha nem bombázzuk mindenféle kencével. Festék nélkül jobban ki lehet szűrni, hogy mitől jelentkeznek bőrhibák, vagy mi okozza a szárazságot.

Két dologra rájöttem: korábban a túltisztítás hibájába estem, ami belobbantotta a bőrszárazság és az olajos T-vonal ördögi körét. Bár mindkettőre hajlamos a kombinált bőröm, az egyensúly megőrizhető. Igaz nem jelenthetem ki, hogy csak a smink volt a ludas, és örökre nem is szeretnék lemondani róla, de most így alkalmam nyílik jobban megismerni a bőröm valós igényeit.

Nyilván, ebben a helyzetben nem kell a szmog ártalmaival, és a sminkszerek mellékhatásaival megküzdenie a bőrnek, emiatt büntetlenül minimalizálni lehet az arctisztítást. Viszont irritáció így is érheti, hiszen kevesebb időt töltünk a szabadban, és a benti száraz levegő sem mindig kedvező az érzékenyebb felhám számára. A hidratálásra azért oda kell figyelni.

Ám, ha azt tapasztalod, hogy megfelelő folyadékfogyasztás mellett is száraz a bőröd, nem árt lecsökkenteni a kencék számát, és csak azokat megtartani, amelyek mellékhatások nélkül kezelik a problémát. A sminkcuccok esetében ajánlott megvizsgálni, hogy milyen sűrítő- és vízmegkötő anyagokat tartalmaznak, mert némelyik adalékanyag irritációt okozhat, illetve a kémiai fényvédők is megváltoztathatják a bőr alapvető tulajdonságait. Az alkoholos termékek szárító hatásáról már nem is beszélve.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés