Az elmúlt években már számtalan tanulmány boncolgatta, hogy a televízió és a számítógép képernyője, valamint az okostelefonok kijelzője által kibocsájtott fény károsíthatja a szemet, és erősen leronthatja az alvásminőséget. Ám azt már kevesen tudják, hogy a kék fény az arcbőrnek sem tesz jót, durván felgyorsíthatja a ráncok képződését.

hirdetés

A világ mondhatni, digitalizálódott, és a munka mellett, a szabadidős elfoglaltságok nagy részét is virtuálisan végezzük. A koronavírus-járvány közepette az emberek többsége home office-ban dolgozik, így a személyes interakciókat leváltották a webkamerán keresztül lebonyolított megbeszélések. Ám a munkán kívüli tevékenységeket szintén meghatározza a digitális világ. A filmnézés, a kapcsolattartás a családtagokkal vagy a barátokkal, sőt, még az edzés is képernyőn keresztül zajlik.

Az Unilever egyik kutatása szerint a digitális eszközöket használók 60%-a ült naponta több mint 6 órát a számítógép előtt a tavalyi évben. Bár ez egy átlag, a digitális oktatás és az otthoni munkavégzés miatt ez a szám nagy valószínűséggel sokkal magasabb. Az egész napos képernyőhasználat viszont alaposan megviseli a szervezetet, és káros hatásait az arcbőrre is kifejti.

Mi is az a kék fény?

A látható fény a sugárzás hullámhosszától, energiájától függően vörös, narancs, sárga, zöld és kék spektrumokra osztható. Ha a látható fény valamennyi spektrumot tartalmazza, akkor azt „fehér” fénynek nevezzük, a napfény például ebbe a csoportba tartozik. A 350-500 nm tartományba eső kéket nagy energiájú, látható – HEV: High Energy Visible light – fénynek nevezzük. Ezt a napfény is tartalmazza, ám nagyobb mennyiségben a képernyők sugározzák.

A kék fény károsan befolyásolhatja a bioritmust, és megnehezítheti az esti elalvást. Ám sajnos a bőrre is hatással van, mivel a nagy energiájú fény eljut a hámréteg mélyebb rétegeibe.

A kék fény elősegíti a ráncok kialakulását

A HEV a mélyebb rétegekben roncsolhatja a kollagént, és csökkentheti annak termelését. Az UV-sugárzáshoz hasonlóan elősegíti a szabad gyökök kialakulását, és felerősíti azok romboló hatását. A napfénnyel ellentétben a túlzott képernyőhasználat miatt bekövetkezett elváltozások nem azonnal jelentkeznek, így fizikai jeleket sokáig nem fedezhetünk fel.

A kék fény mondhatni, csendes agresszor, hiszen az általa okozott elváltozások csak évekkel később jelentkeznek fokozottabban. A nagy energiájú fény önmagában is stresszfaktort jelent a hámrétegnek, ám ehhez még hozzáadódik a napsütés, így ezek együttese hosszabb távon roncsolhatják a sejteket, és idő előtt megjelenhetnek a ráncok valamint a pigmentfoltok.

A jó hír, hogy a nagy energiájú, látható fény – ellentétben az UVA- és UVB-sugarakkal – nem okoz bőrrákot, így emiatt nem kell aggódnunk. Bár a legtöbb monitor, telefon minimális kék fényt bocsájt ki, mégis jobb óvatosnak lenni, és a téli időszakban kiemelt gondoskodásban részesíteni a bőrt.

Kék fény elleni védelem

Sajnos a legtöbb fényvédő készítmény csak a nap káros sugarai ellen nyújt védőpajzsot, és a kozmetikai márkák még csak most kezdik el piacra dobni a kék fény ellen kifejlesztett termékeiket. Ha a megfelelő kence megtalálása előtt is szeretnéd plusz védelemben részesíteni az arcbőrödet, akkor a magas antioxidáns-tartalmú kozmetikumokat keresd, amelyek gátolják a szabad gyökök romboló hatásait. Jó választás lehet a C– és E-vitaminban gazdag hidratálók, szérumok rendszeres alkalmazása, illetve a helyes táplálkozásról sem szabad megfeledkezni.

A kék fény káros hatásai ellen a legkönnyebben úgy védekezhetünk, hogy lecsökkentjük a számítógép előtt töltött időt, és az esti órákban már nem használjuk az okostelefonunkat. Lefekvés előtt kifejezetten nem javasolt, hiszen a HEV megzavarja az alvásciklust, ezáltal sokkal felületesebb lesz a szervezet regenerálódása, és másnap nyúzottabb arccal ébredhetünk.

A rendszeres bőrápolásról sem szabad megfeledkezni, hiszen az antioxidánsokban bővelkedő kencéknek nagy hasznát vehetjük a bőrhibákat fokozó káros tényezőkkel szemben, és a hámréteg később biztosan meghálálja majd a gondoskodást.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés