A drogériák polcai szinte roskadoznak a bőrfiatalító kencéktől, amelyek a szép, sima, ráncok nélküli bőr illúziójával kecsegtetnek. Bár több tíz évet nem lehet velük fiatalodni, a vízvesztést segítenek megakadályozni, ezért használatukkal még az érett bőr is sokkal teltebb, üdébb hatást kelt. Ugyancsak ebben segítenek a regeneráló pakolások, amelyeket pár hozzávalóból összeüthetsz a konyhában!

hirdetés

A kollagéntermelés már a húszas éveink közepétől lelassul, a sejtek idővel egyre kevesebb kollagént és elasztint termelnek. A hámréteg ezzel együtt elkezd megereszkedni, megjelennek az apró ráncok, barázdák, szarkalábak. Az öregedés egy természetes dolog, ám a legtöbb nő szeretné minél inkább késleltetni a folyamat látható jeleit.

Bőrápolás szempontjából a legfontosabb a megelőzés, hiszen az elmélyült ráncokat már sokkal nehezebb finomítani, mint mérsékelni a kialakulásukat. Már fiatalkorban érdemes hatékony, gazdag összetevőkben bővelkedő kencéket használni, amelyek feltöltik a bőrt nedvességgel, megakadályozzák a vízvesztést és ezzel együtt a kiszáradást.

A száraz bőr védtelen a környezeti ártalmakkal szemben, ezáltal hamarabb megmutatkozhatnak rajta az idő nyomai. A ráncok megjelenését felgyorsíthatja a szabad gyökök sejtromboló munkája, illetve a napkárosodás, ezért még télen sem szabad kihagyni a fényvédőt az arcápolási rutinból. Összességében a védelem, az ápolás és a táplálás, valamint a hidratálás kombinációja segíthet kielégíteni a hámréteg igényeit, valamint késleltetni, csökkenteni a ráncok megjelenését.

Nem csak a drága hatóanyagok, kencék segítenek, az alábbi regeneráló hatású házi pakolások csodát tesznek a fáradt, lestrapált, és az érett bőrrel.

Tápláló, regeneráló pakolások, amelyek feltöltik a bőrt nedvességgel

Az otthoni regeneráló pakolások legnagyobb előnye, hogy nem tartalmaznak semmiféle káros anyagot, mely irritációt, allergiát vagy bőrpírt válthat ki. Az alkohol például bőrszárazságot okozhat, ezt mindenképp kerüld. A házi bőrápolókkal ez könnyedén kivédhető.

Banánmaszk

A banán gazdag káliumban, ezért segíti a sejtek tápanyagfelvételét, emellett megtalálható benne az A- és az E-vitamin. A belőle készült pakolás feltölti az apróbb ráncokat, és hidratálja a száraz bőrt. Zsíros vagy kombinált bőrrel rendelkezők is bátran használhatják, hiszen nem hagy maga után olajos érzetet. Nyugtató hatása miatt ideális az irritált vagy vízhiányos hámréteggel rendelkezők számára. A kencéhez törj össze egy banánt egy tálban, majd a pépet vidd fel az arcbőrre. Fél óra után mosd le, és ne töröld meg az orcát.

Frissítő zöld tea

A zöld teában rengeteg antioxidáns található, ezért számos bőrproblémára jelent megoldást. Csersavtartalma összébb húzza az ereket, fokozza a vérkeringést, a vitaminoknak köszönhetően pedig sokkal üdébbé, feszesebbé teszi az érett bőrt. A tea a szem alatti duzzanatokat éppúgy mérsékli, ehhez csak egy hideg teafiltert kell az érintett területre helyezned, majd 10-15 percen keresztül pihentetni. Antioxidánsainak köszönhetően csökkenti a gyulladásokat, és gátolja a szabad gyökök romboló munkáját.

Joghurtos pakolás

A joghurtban található tejsav segít egyensúlyba hozni a bőr pH-értékét, gyulladáscsökkentő és enyhén hámlasztó hatással is rendelkezik. Kitisztítja a pórusokat, sokkal üdébbé, ragyogóbbá válik tőle az arc. A ráncok ellen ugyancsak bevethető, kisimítja a barázdákat, felveszi a harcot a szabad gyökökkel. A házi pakoláshoz keverj össze 1 evőkanál joghurtot, 1 evőkanál mézet, 1/4 csésze banánt és 1 evőkanál friss narancslevet. Vidd fel az arcbőrre, majd 15 perc után mosd le.

Kókuszos-szódabikarbónás arcpakolás

A kókuszolaj bővelkedik E-vitaminban, telített zsírsavakban. Rendkívül tápláló, emellett gombaölő, antioxidáns, sőt antibakteriális hatásokkal egyaránt rendelkezik. A kencéhez kókuszolajra és szódabikarbónára lesz szükséged, amelyeket egyforma arányban keverj össze. Érzékeny bőr esetén két adag kókuszolajhoz keverj egy adag szódabikarbónát, így a szemcsék nem sértik fel a bőrfelszínt. Egyenletesen vidd fel az arcodra, majd hagyd rajta 10 percig, ezután öblítsd le.

Méz és tojás

A tojás természetes kollagénforrás, ugyanakkor táplálja a bőrt és feltölti a szarkalábakat. A méz flavonoidokban, ásványi anyagokban és aminosavakban gazdag. Található benne még B- és C-vitamin is. Egy tojásfehérjéhez keverj 1 evőkanál mézet, 4 csepp szantálfa- és édesköményolajat. Keverd össze alaposan, és vidd fel egyenletesen az arcodra, végül öblítsd le, nagyjából 20 perc után.

Avokádómaszk

Rengeteg E-vitamin található benne, ennek köszönhetően lassítja az öregedés látható jeleit. Magas az A-vitamin-tartalma, ezzel hozzájárul a sejtregenerációhoz. Pépesítsd egy érett avokádó belsejét, majd vidd fel egyenletesen az arcbőrre, várj 10 percet, azután mosd le.

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés