Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a borsmentaolajjal dúsított arcpakolás a fáradt arcbőr megmentője. Kipróbáltuk, mit tud az öntartósító keverék, ami mesterséges tartósítószerek nélkül is friss marad, illetve azt is megtudtuk a Lush friss termékeinek egyik feltalálójától, hogy milyen összetett munka napjainkban kozmetikumokat megálmodni.

hirdetés

 

100%-ban természetes és tartósítószermentes: ez a Lush márka alapkoncepciója. Szigorú  szabályok alapján, aprólékos gondossággal alkotják meg kozmetikumaikat, újításaik legfőbb célja pedig, hogy nekünk, nőknek, minél egészségesebb és hasznosabb termékeket hozzanak létre.

A kézzel készült krémek és tápláló pakolások mind friss, nyers, és legtöbbször ehető összetevőkből készülnek. Ezáltal a bennük lévő vitaminok, ásványi anyagok és enzimek sokkal intenzívebben fejtik ki kedvező hatásukat a bőrön.

A Lush friss termékei nem csak a bőrre hatnak

Az arc-, a test- és a szépségápolás már nem csak az egészséges bőrért, hanem az önszeretetért, az énidőért és a kikapcsolódásért is felel, amit lényeges szempontként tart számon a márka. Ez megmutatkozik abban is, amikor kifejlesztik, milyen illatú, összetételű legyen egy krém.

– Fontos számunkra, hogy olyan dolgokat találjunk fel, melyek a mentális egészséget is támogatják. Van olyan arcmaszkunk, ami nyugtató hatású anyagokat tartalmaz. Használata például az alvást is segíti amellett, hogy jót tesz a bőrnek. – emelte ki Helen Ambrosen, a Lush termékfeltalálója.

Helen Ambrosen, a Lush termékfeltalálója.

Akár strapabíró, akár érzékeny, a bőrünk naponta egyéni kihívások elé állít minket, és a szépségápolási termékek feltalálóit is. Vannak azonban kevésbé egyértelmű szempontok, amiket számításba kell venni egy-egy újabban megszülető krém vagy pakolás esetében.

Helen Ambrosen szerint a stressz ma kulcsfontosságú tényező, és rendkívül befolyásolja a bőr állapotát. Ráadásul olyan rossz szokásokhoz vezethet, mint a dohányzás, vagy az egészségtelen étkezés. A feltaláló ezzel kapcsolatban hozzátette:

– Ezen termékek alkalmazásával szeretnénk, hogy olyan rutinokra tegyenek szert a használók, amelyek ellensúlyozni tudják ezeket a káros tényezőket – a jobb alvás például csökkenti a stresszt, ami egészségesebb bőrhöz és kiegyensúlyozottsághoz vezet.

 

Mivel számos arcpakolás közül lehet választani a márka kínálatából, így nem volt egyszerű eldönteni, melyik terméket válasszam ki a teszteléshez. Érdeklődésemet végül a Mask of Magnaminty nevű készítmény keltette fel leginkább.

Viszonylag kevert bőröm van, jellemző, hogy reggelente zsírosabb bőrrel ébredek, ami az arctisztítások után viszont extrémen ki tud száradni. Ennek a pakolásnak a legdominánsabb összetevője a borsmentaolaj, de szerepel még benne bársonyvirágolaj, klorofil, valamint aduki- és ligetszépemag is. Mindezek kellően hidratálják és táplálják a bőrt.

Arcpakolás borsmentaolajjal: a Mask of Magnaminty igazi elsősegélycsomag a fáradt bőrnek

Amikor a kezembe került az arcpakolás, elsősorban az tűnt fel, hogy a mentolos készítményekkel ellentétben, ennek a színe és illata is a csodás, a kerti mentát juttatta eszembe. Állagát tekintve krémes pasztának mondható, mely tökéletesen fedi az arcbőrt, így nem szükséges a viseléséhez 5-10 percet fekve tölteni.

Napközben könnyen elidőz kezem az arcomon, így fontosnak tartottam azt is, hogy a hidratálás mellett a fertőtlenítő hatása is meglegyen a krémnek. A benne található méz antibakteriális tulajdonsága tisztán és frissen tartja a bőrt, megelőzve a mikroorganizmusok elszaporodását. Ez a hatása nem utolsó sorban az öntartósításban is szerepet játszik.

Már az első használat után is észrevehetően tisztább, puhább és selymesebb lett a bőröm, ami valószínűleg az ásványi anyagokban gazdag kaolin ápoló hatásának köszönhető. Később kísérleteztem a termékkel, és habár a krémes anyag nem szárítja, sőt hidratálja a hámréteget, az előírt hatóidőt nem érdemes túlhaladni, mert lemosva már kissé szárazabb hatást idézhet elő egy arra hajlamos bőrtípusnál.

Hűsítő és frissítő érzést kelt az arcon, ami lemosás után is hosszan kitart

A kisebb-nagyobb pattanásokat szinte játszva ütötte ki a ringből ez a pakolás. A kevesebb alvással töltött esték után pedig kötelező volt számomra a használata, hiszen elképesztően felfrissíti a száraz bőrt. Amint felkerült a paszta, szinte fellélegzett tőle az arcom.

 

Használatához érdemes tudni, hogy nem teljesen homogén az anyag, mivel a magvak kisebb-nagyobb darabokban megtalálhatók benne. Ezt azért is találtam hasznosnak, mert ha úgy éreztem szükséges, akkor felhelyezésnél vagy lemosásnál – finoman, hogy a bőr védőrétegét ne sértsem fel – átmasszíroztam az anyaggal arcomat.

Így egyfajta bőrradírként is funkcionál, mert megszabadítja a fakó bőrt az elhalt hámsejtektől, ugyanakkor a ligetszépe magok nyugtatják a bőrt, és fokozzák nedvességmegtartó képességét. A pakolás nem szárad meg teljesen, kissé ragacsos marad a méz miatt, így langyos vízzel egyszerű lemosni.

Mivel a termék öntartósító, így azzal sem kellett foglalkoznom, hogy mindig a hűtőben pihenje végig a napot. A tartósításért nem csak a méz, hanem a szintén antibakteriális és gombaölő tulajdonságokkal rendelkező körömvirágolaj is felel. Emellett nyugtatja és védi a bőrt, leviszi a gyulladást, és remek antioxidáns.

Számomra nem csak vastagon, de vékonyan felkenve is kifejtette jótékony hatását, így azt tapasztaltam, hogy heti többszöri használat mellett, több hónapra is elég lehet 3 dkg-os kiszerelés. Ám a nagyobb, 125 grammos kiszerelés sem túl drága: 3290 forintért kapható.

Cikkfotók: GettyImages, Lush Hungary.

  • Megosztás:
hirdetés