A menyasszonyi csokrok igazán sokféle stílust vonultatnak fel idén. Az esküvői trendek, illetve a virágokat meghatározó irányzatok remek tippekkel szolgálhatnak.

hirdetés

Az esküvői csokor már évtizedek óta része a menyasszony megjelenésének, olyan hagyományt képvisel, amit senki sem szeretne megkerülni. Már a középkorban is virágcsokorral a kezükben vonultak vőlegényük színe elé az arák, ekkoriban jellemzően fűszernövényekből kötöttek apró bokrétát. Később már szimbolikus jelentéssel bírtak a virágok, a szépséggel, nőiességgel hozták összefüggésbe, így szinte természetes volt, hogy a menyasszony a nagy napon csokorral vonul be a templomba.

A virágok jelentése is sokat számít, a brit királyi családban ennek nagy hagyománya van. A csokorban szereplő szálakat gondosan válogatják össze.

Meseszép menyasszonyi csokrok egyszerűtől a díszesig

Ám a legtöbb menyasszony a csokorválasztásnál legtöbbször a tartósságot, a mámorító illatfelhőt, a színes szirmok szépségét, esetleg a trendeket veszi figyelembe. Ez nagyban befolyásolja a csokor fajtáját is. Korábban az egészen feszesre kötött, apró körcsokrok számítottak felkapottnak, idén pedig a szabadabb, vadvirágszerű bokréták hódítanak.

A visszafogott, letisztult variációk sem mentek ki a divatból, az egyszínű, fehér virágból megkötött csokrok eleganciát, kifinomultságot közvetítenek.

A fehér virágok mellett megbújhat pár kisebb, egyszerűbb növény vagy egy kis zöld. Ez a variáció roppant romantikus, egyszerű, mégis kicsit bohém, vadregényes.

Két vagy három virág keveredéséből is nagyon mutatós esküvői csokor készíthető. A rózsa és a hortenzia egyaránt népszerű és tartós. A kettő kombinációjából igazán szép bokréták köthetők.

A divatot idén a bohém, mezeicsokor-hangulatot közvetítő virágkompozíciók uralják. Ezekben a variációkban keveredhetnek a színek, virágok, és nem kell spórolni a zölddel.

A különféle dísznövények akár az egész csokrot uralhatják, ebben az esetben elegendő, ha csupán pár szál rózsa vagy más virág jelenik meg. Őszi esküvő esetén pedig jöhetnek a tollak.

Akár napraforgóból is készülhet mesés csokor, nyárra épp ideális. Mivel a virág már önmagában is nagyon feltűnő, ezért nem muszáj más növényekkel kiegészíteni, elég egy kevés zöld.

A vadregényes esküvői csokrok sokszor a színharmóniával nyűgözik le az embert. Az egyes tónusok nagyszerűen harmonizálnak egymással, ezért igazán csinos lesz az összkép.

A különleges virágkompozíciók kedvelői imádni fogják a könnyező pálmát, orchideát és más izgalmas virágokat tartalmazó bokrétát. Egy ilyen trópusi hangulatot árasztó esküvői csokor akkor lesz a legszebb, ha nem spóroltok a színekkel.

 

Kiemelt kép: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés