Az esküvői ceremóniák és lagzik általában hasonló forgatókönyv alapján zajlanak, azonban vannak olyan illemszabályok, amelyeket nem árt tisztázni még jóval az esemény előtt. Már a meghívás pillanatában van néhány fontos dolog, amire ildomos odafigyelni. Számos kellemetlen és kínos szituációt kerülhetsz el, ha vendégként szem előtt tartod ezeket az apróságokat.

hirdetés

Fontos esküvői illemszabályok, amelyeket szem előtt kell tartani

Már a meghívásnál felmerül néhány fontos dolog

Már a meghívás pillanatában fontos végiggondolni néhány dolgot, ugyanis a meghívó átadásával már abszolút érvénybe lépnek az esküvői illemszabályok. Amennyiben az ifjú pár meginvitál valakit a nagy napra, értelemszerűen számít az adott személy jelenlétére. Éppen ezért minden esetben vissza kell jelezni, és lehetőleg nem az utolsó pillanatban. Egyrészt fontos szólni a részvételi szándékról, ha ráér valaki az adott időpontban, ha nem. Szinténlényeges információ az ara és a vőlegény számára, hogy kísérővel, esetleg családdal érkezik-e majd a meghívott személy, ugyanis a párnak pontos létszámot kell leadnia a menürendeléskor. A köszönőajándékok számát illetően éppúgy fontos, hogy mekkora lesz az ünneplő sereg.

Célszerű minél hamarabb visszajelzést adni ezzel kapcsolatban, s ha már egyszer lejelentette valaki a létszámot, nem tanácsos variálni. Érdemes legalább egy hónappal az esküvő előtt visszaszólni, bár az ifjú pár általában ad némi támpontot azzal kapcsolatban, hogy mi a határidő. Erre azért van szükség, mert bár a helyet mindenképpen lefoglalják, azonban az ételek véglegesítésekor már nem mindegy, hogy pontosan hány fő érkezik majd a lagzira. Persze a morzsapartin el szokott fogyni a felesleges étel, ám gondoljunk csak bele, hogy mi történne akkor, ha a vendégek száma a felére csökkenne, és senki nem szólna róla, „úgysem számít az az egy-két fő” alapon.

A ruhaválasztás nagyon fontos kérdés

Szintén az esküvő előtti teendőkhöz sorolandó a megfelelő ruha kiválasztása. Nem csupán a menyasszonynak kihívás megtalálni a legtökéletesebb darabot, a vendégek éppúgy elcsúszhatnak egy-egy részleten. Van néhány íratlan szabály, amit nem árt betartani, hogy a kellemetlen, kínos pillantásokat elkerülje az ember lánya. Ilyen például az, hogy fehér, illetve piros ruhában tilos esküvőre menni. A fehér értelemszerűen az esküvői ruha miatt tiltólistás, a dögös vörös pedig a menyecskeruha szempontjából húzós, ráadásul könnyen azt az üzenetet közvetítheti, hogy el akarod lopni a menyasszonyra irányuló figyelmet. Ez pedig ugyebár, nem szerencsés. A vöröses tónusok között vannak visszafogottabb, pasztelles árnyalatok is, melyek jobban passzolnak egy ilyen eseményhez.

A fekete darabok szintén megosztóak tudnak lenni, noha vannak, akiket egyáltalán nem zavar. A búskomor árnyalat egyben elegáns is, ám mivel alapvetően egy örömteli ünnepről van szó, nem árt színes, pasztelles, vagy bézs árnyalatú részletekkel, kiegészítőkkel lágyítani. Ha a cipőtől a táskáig minden fekete, nagyon gyászos lesz az összhang, így azt hihetik, eltévesztetted az eseményt. A mélyen kivágott, túlzottan rövid és sokat mutató, figyelemfelkeltő kreációk éppúgy kerülendők, tanácsos inkább az elegancia szintjén maradni, melynek ugyanúgy megvan a nőies eszköztára, csak épp finomabb változatban.

Ha már elegancia, a tetőtől talpig flitteres, aranyszínű vagy ezüstösen sziporkázó szettek inkább egy koktélpartira, illetve szilveszterre, de nem esküvőre valók. Persze, az öltözék szempontjából számít a helyszín, illetve az évszak sajátosságai is némiképp beleszólnak a ruhaválasztásba, de alapvetően nem illendő hivalkodó szerelésben menni.

 

Késés és figyelmetlenségek

A késés az élet más területén sem elfogadott dolog, pláne egy szorosan ütemezett eseménynél. Tehát nem csak esküvői illemszabály, de a ceremóniánál még inkább figyelembe kell venni, hogy a párnak tartania kell a lefoglalt időpontot, mert megesik, hogy rögtön utánuk másik házasságötés van tervben. Nem beszélve arról, hogy roppant zavaró tud lenni, amikor valaki megzavarja a meghitt ceremóniát azzal, hogy még akkor keresi a helyét, és a legmeghatóbb pillanatokban áttrappol a vendégseregen. Sokan azt gondolják, hogy ilyenkor még be lehet sunnyogni a sorok között, azonban nem tanácsos kísérletezni a kommandózással.

Egyrészt szinte garantált a lebukás, amit nagy valószínűséggel feltörő nevetéssel fogad majd a násznép, az arának és a vőlegénynek viszont roppant kínos, ha így megzavarják a romantikus, életre szóló pillanataikat. Másrészt az esküvői videón sajnos észrevehető, ha késve érkezik valaki. Nem csupán a képi anyagot rontja el az illemszabály figyelmen kívül hagyása, de nagyon ciki lesz, amikor megakad a beszéd, és mindenki azt keresi, ki az, aki még a helyét keresve rohangál.

A késéshez szorosan kapcsolódik a figyelmetlenség is, amire szintén fontos illemszabályok vonatkoznak. Egy esküvőn mindenki szeretné jól érezni magát, ez teljesen egyértelmű. Azonban egy nagyobb lagzi esetén nehéz irányítani azt a közel száz embert, aki az ifjú párt megtisztelte a jelenlétével. A legtöbben beszélgetnek, mulatoznak, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy az eseménynek van egy fix menete, forgatókönyve, amit általában a ceremóniamester vagy épp a vőfély irányít. Éppen ezért tanácsos figyelni a felkiáltásokra, feladatokra, ugyanis lemaradni, vagy egyedül beszélni, miközben már zajlik egy játék, vagy érkezik a torta, nagyon ciki tud lenni.

A pénzkérdés mindig elgondolkodtató

Az esküvő szempontjából még egy fontos kérdés a nászajándék. Régebben a tárgyi alapú meglepetések számítottak divatosnak, ám manapság inkább pénzt kér az ifjú pár a vendégektől. Célszerű már előre tisztázni az igényeket, sokan a meghívóban is feltüntetik, hogy miféle ajándékra számítanak. Nagyon kellemetlen tud lenni, ha valaki odaállít egy hatalmas vázával vagy étkészlettel, miközben mindenki más borítékkal áll sorba a menyasszonytáncnál. Fontos tisztában lenni az erre vonatkozó szokásokkal is, hiszen valamilyen szinten a nászajándék is egy illemszabály szerint alakul. Itt azonban nem csak az illendőség a lényeg, hiszen mindenki azért van ott az eseményen, hogy osztozzon a pár boldogságában, és persze az ajándék legfőbb célja az, hogy valóban örömet okozzon. Máskülönben az egész olyan, mintha az illető csak letudta volna az ajándékkérdést.

 

Fotók és videók készítése: szabad, vagy nem szabad?

Minden esküvő más és más, azonban általánosságban elmondható, hogy a fiatal pár gondosan választja ki azt a fotóst és videóst, aki életük nagy napját megörökíti. A mai modern világban a különböző okostelefonokkal remek képek és mozgóképanyagok készülnek, azonban egy esküvő nem feltétlenül az az alkalom, amikor próbálgatni kell a tehetséget.

Fontos tisztában lenni azzal, hogy egy esküvői fotós-videós csomag nem kétfilléres mulatság a pár számára. Valószínűleg sokakat kifejezetten zavar, ha a közösségi médiát a házi készítésű képek lepik el, akár már az esküvő napján. Célszerű megvárni a profi anyagot, amelyet a legtöbb esetben a násznéppel is meg szoktak osztani, így mindenkinek lehet emléke a fontos pillanatokról.

A minőség csupán egyetlen indok, ami miatt célszerű a szakemberekre bízni a fotózást, videózást. A folyamatos vakuhasználat, esetleges lábatlankodás, sor elejére való furakodás egy tökéletesen elkapott fotó érdekében megzavarhatja a fényképész munkáját, s akár még az általa készített minőségi anyagot is elronthatja. Természetesen nem tilos készíteni pár képet a lagzi során, ám az ifjú pár engedélye nélkül semmiképp nem célszerű azokat kiposztolni. Ráadásul sokkal többet ér, ha az ember megéli az adott pillanatot, mint az, ha a telefonja képernyőjén át szemléli az eseményeket.

Nagyon sok olyan lagzit tartanak manapság, ahol a vőfély vagy a ceremóniamester már az esemény kezdetén megkéri a násznépet arra, hogy lehetőleg kevés fotót, videót készítsenek, és semmiképp ne tegyék közzé a házilag ellőtt képeket az interneten, közösségi médiás felületeiken. Ez egy olyan etikett a klasszikus esküvői illemszabályok között, amit már a modern kor alakított ki.

Csak óvatosan a telefonozással

És ha már okostelefonok és modern világ, meg kell említeni a telefonozást is. A mobilnyomkodás elképesztően kellemetlen tud lenni. Habár nem tilos, sokkal jobb, ha a telefon a táskában pihen a lagzi időtartama alatt. Néhány üzenet elküldése vagy egy gyors hívás megejtése egyáltalán nem okoz kínos pillanatokat, azonban amikor valaki egész este, éjszaka a telefon képernyőjén csüng, roppant zavaró és hangulatromboló hatást kelt. Az pedig különösen zavaró tud lenni, ha pont a ceremónia közben szólal meg teljes hangerőn egy mobiltelefon.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés