Rihanna így vagy úgy, de mindig kitesz magáért. Ha éppen nem egy új lemezen dolgozik, akkor biztos, hogy sminkekkel vagy éppen egy új divatkollekció létrehozásával kísérletezik. Mostanában viszont egész más dologgal hívta fel magára a figyelmet. Legutóbb a kínai Harper’s Bazaar augusztusi kiadásának címlapjára fotózták, amiről annyi biztos, hogy autentikusra sikeredett.

Botrányos fotók

Az énekesnő első látásra még talán kínainak is elmenne, hiszen a díszlet, a ruhák és a smink is bőven hozza a kínai kultúrát. A fotózás koncepcióját úgy fogalmazta meg a magazin, mint egy ’nyugati ikon találkozását a keleti esztétikával’.

Épp emiatt sok támadás is érte a fotókat, hiszen egyes internetezők úgy vélik, a kínai kultúra ilyen módon való bemutatása csúfolja azt. A Harper’s Bazaar erre úgy reagált, hogy a fotózás koncepciója a kínai csapat munkája, akik tisztában vannak a kultúrával és, hogy egy ilyen tartalmat miként lehet prezentálni a magazin kínai olvasóinak.

Rihanna számos kínai szimbólumot visel, például lótuszvirágot, pillangót, de a pirosra festett szemöldök és a száj jellegzetes kontúrja is ezek közé sorolható. Ezen kívül a hajviselete és az élénk színekben, különleges mintákban játszó ruhák is szépen tükrözik a kínai kultúrát. A fenti képen egy neonfényben játszó sárkány is feltűnik, olyan hangulatot keltve, mintha a lámpások éjszakájába csöppentünk volna. Akárhogy is, szerintünk nagyon szép fotók születtek!

Kiemelt kép: Getty Images/Theo Wargo.

 

  • Megosztás:
hirdetés