A hetvenes évek divatját eleveníti meg a legújabb élre törő irányzat, de nem ám az unásig lerágott bohém, hippi vonalat, hanem az előkelő burzsoá sikket. Nőiességével hódít a retró trend!

A nyár vége izgalmas újdonságokat tartogat azok számára, akik már az őszi divatra készülnek. A kifutókon és a divatbloggerek repertoárjában is érezhető a változás szele, hiszen a vagány, bohókás nyolcvanas-kilencvenes évek trendjei után, egészen más fordulatra számíthatunk.

A hetvenes évek burzsuj irányzata – az úgynevezett seventies bourgeois – maga a nőiesség és a kellem, és éppúgy, mint a korábbi french girl divatvonalat, a stílusjegyek mellett, egyfajta attitűd is kíséri. Bár a burzsoá kifejezés negatív érzéseket kelt, hiszen sznob felsőbbrendűséget és modorosságot sugall, a tervezők, akik útjára indították ezt a trendet, egészen mást láttak bele.

A kor vagyonos nőinek finomságát, eleganciáját, illetve határozottságról és bájos nőiességről árulkodó megjelenését igyekeztek összegyúrni, de tény, hogy egyfajta konzervatív rendezettségről is tanúskodik az újdonsült sikk.

Többek között a Burberry, a Celine, a Tod’s őszi kollekciójában is erősen felfedezhető ez a stílus, mely könnyen belesimul az irodamódit éltető business look-ba.

Az új retró trend legfőbb jellemzői

A hetvenes éveket megidéző retró trend a nadrágot és a szoknyát egyaránt támogatja, ám viselésüket a hétköznapi elegancia szintjére emeli.

A hetvenes évek burzsoá divatvonala a midiszoknyák nagy barátja.

A karcsú derékra továbbra is nagy hangsúly kerül, akár a magas derekú nadrágok, az övek, vagy a megkötős blúzok, és karcsúsított blézerek révén.

A hangsúlyos ujjú, mintás, lenge ruhák a nyár végén és a melegebb őszi napokon még jól kihasználhatóak.

Visszatérnek a hetvenes évek kedvencei, a sálgalléros blúzok, melyek az új retró trend meghatározó elemei.

A selyemruhákat és –kendőket ez a divatirányzat is imádja, nem is érdemes elpakolni őket a nyár végén.

Kiemelt kép: Christian Vierig/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés