A farmeranyaggal idén a szokásosnál is gyakrabban találkozhatunk. A retró trendek hatására, a múltidéző szabások a ruhák, szoknyák, dzsekik, ingek és nadrágok terén is előnyt élveznek.

A farmerdivat most a hetvenes, a nyolcvanas, és a kilencvenes évekből merít ihletet, ami a stílusjegyekben erősen megmutatkozik. A testhezálló, szűk szabású farmernadrágok egyeduralma már a múlté, hiszen idén sokkal népszerűbbek a bő szárú, valamint a nőies lezserséget megtestesítő mamafarmerek.

A laza, oversize farmerdzsekik is megjelentek a kínálatban, de a derékban szabott, rövid fazonú változatok éppúgy kelendőek.

A farmerszoknyák midi és mini változatai egyaránt divatosak a szezonban, különösképpen a magas derekú, a rojtos szélű, illetve a patchwork kreációk. A kilencvenes évek jegyében, a farmerszoknyát edzőcipővel is viselhetjük, de blézerrel, fehér blúzzal, csipkés felsővel kombinálva, a nőiesség irányába vihetjük el a vagány összhatást.

A farmerruhák szintén a retró irányzathoz igazodnak, ám nem mondanak le a szélsőségekről: a nagyon mini fazonok mellett, a midi szabások hódítanak, melyek a derékvonalat hangsúlyozzák. Jellemzőek a retró hímzések, a nagy gallérok, a hangsúlyos vállmegoldások, és az öves kialakítások.

Az egyik legkedveltebb múltidéző trendvonal idén a francia sikk, melynek körülrajongott alapja a mamafarmer, ami nőies elképzelésben is rendkívül jól variálható.

Blézerrel, tűsarkúval egyaránt jól működnek a bővebb szárú farmernadrágok, sőt, még egyszerű pólóval, ballonkabáttal is megéri összeboronálni őket, hiszen izgalmassá és stílusossá varázsolják a letisztult öltözéket.

A szűk és egyenes szárú farmereket sem kell a tűzre dobni, mert visszatérnek a régi klasszikusok. Az efféle fazonok remekül passzolnak a visszafogott, basic öltözékekhez, ami akár a póló, a blézer és a farmer triójából is állhat.

A farmering idén megkötve, szűkítve az igazi, és lazán belekerülhet egy tetőtől talpig farmeres szettbe. A farmer farmerral idén nemhogy nem ciki, egyenesen menő, különösen, ha minden fazon a retró hangulatot élteti.

Kiemelt kép: Christian Vierig/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés