A tavasz ugyan még kéreti magát, de a klasszikus pólókkal igazán nem kell kivárni, amíg befűt az időjárás, hiszen remekül rétegezhető, és sokoldalúan variálható darabok.

Minimum az évszakváltások idején – de valójában sokkal gyakrabban – hajlamosak vagyunk kijelenteni, hogy bizony, nincs egy ruhánk sem, amit felvehetnénk. Aztán persze, rohanunk a boltba, és jó sok olyan cuccot betárazunk az új kollekciókból, amelyeket nagyjából két-három verzióban tudunk viselni, az aktuális divatnak megfelelően.

Olykor nem árt alaposabban szétnézni a szekrényünkben, és nemcsak felületesen belepislogni, a gyakran hordott ruháinkat számba véve. Biztos, hogy sokunknál sorakozik jó pár póló a hátsó polcokon, elfekvőben. A klasszikus, T-szabású pamutpólókat általában nem sokra becsüljük, hiába van rajta vicces felirat, menő grafika, vagy bármilyen minta.

Tapasztalatból tudjuk, hogy ezek a lelkesen összevásárolt darabok többnyire az otthon viselt ruhák között landolnak, mert úgy érezzük, hamar kifújt a variálhatóságuk. Ám, amint ezt kigondoljuk, szinte azonnal rá is cáfolhatunk. Képzeljük csak el a majdnem pizsamának száműzött pólónkat egy rakott, vagy tüll anyagú szoknyával, egy menő blézerrel, esetleg egy szexi, vállpántos ruha alatt. Ugye, hogy van még benne jó néhány lehetőség?

A kilencvenes évek divatvilága csak úgy ontja magából az inspirációs alapokat. Mutatunk pár igazán trendi stílusvariációt, melyek rámutatnak, miért is érdemes jobban megbecsülni a szimpla pólót, amit akár potom összegért is beszerezhetünk.

 

Kiemelt kép: Christian Vierig/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés