A melltartóvásárlás nem egyszerű feladat, hiszen a megfelelő méret megtalálása sok időt vesz igénybe. Rengeteg dolgot kell figyelembe venni, és egyes kutatások szerint a nők nagy része nem tudja pontosan a méretét, így előfordul, hogy évekig viselnek szoros vagy épp túl bő fehérneműt. Szerencsére nem lehetetlen küldetés megtalálni a tökéletesen passzoló holmit, csupán ismerni kell hozzá pár praktikát.

hirdetés

Mint ahogyan azt a legtöbb nő tudja, a melltartóméret egy számból és egy betűből tevődik össze. Ez országonként eltérő, ami kicsit megnehezítheti a vásárlást, ám a klasszikus, nálunk használatos mérettáblánál a szám jelzi a mellkas körméretét, a betű pedig a kosárméretet. Ezen a vonalon elindulva pofonegyszerűnek tűnhet a vásárlás, ám a próbafülkében jöhet a meglepetés, hogy a méretben tökéletesen passzoló fehérnemű a valóságban túl szoros vagy túl nagy.

A mellméret az idő múlásával változhat, megereszkednek a szövetek, a súlyingadozás szintén befolyásolja a fehérnemű méretét. Sokan nem mérik rendszeresen a körfogatot, illetve nem ellenőrzik a kosár méretét, így az is előfordul, hogy évekig viselik a nem megfelelő darabot. Ez pedig nem csak esztétikai probléma, hiszen a húsba mélyedő pántok kényelmetlenek, és sok problémát okoznak a mindennapokban.

Egyszerű tippek, melyekkel könnyebb lesz a melltartóvásárlás

A megfelelő melltartó teljesen észrevétlen marad, nem csúszkál, a pántok nem mozognak, és nem vágnak be. Ezzel szemben a rosszul kiválasztott darabból könnyedén kibuggyanhatnak a keblek, lecsúszhat, vagy a pánt adhatja fel a küzdelmet. A melltartó vásárlása nem egyszerű feladat, ehhez hoztunk most pár tippet.

Rendszeres mérés

A leggyakoribb hiba, amit a nők elkövetnek, hogy nem mérik le rendszeresen a mellkas kerületét, illetve nem ellenőrzik a kosárméretet. Sokszor éveken keresztül nem változtatnak a fehérnemű méretén, annak ellenére, hogy a testük folyamatosan alakul, változik. Fontos, hogy rendeszesen ellenőrizd a méreteket, és, ha változást észlelsz, annak megfelelően válogass a szaküzletek kínálatából. Az eladók biztosan segítenek az ideális darab kiválasztásában.

Helyes mérés

A méréssel könnyű hibázni, a tökéletes fehérneműhöz ismerni kell a helyes technikát. Állj egyenesen, mérőszalag segítségével mérd meg a hát kerületét, a szalag a mell alatt fusson. Fontos, hogy a vonal egyenes legyen, nem szabad feszesnek, szorosnak lennie, hiszen így a fehérnemű sem lesz kényelmes.

A kosárméretet úgy állapíthatod meg a legegyszerűbben, hogy megméred a mellbőséget, majd ebből a számból kivonod a mell alatti körméretet. Egy számot fogsz kapni, melyet ezután könnyedén átválthatsz. 12-13 centiméternél indul az A kosárméret, majd ettől kezdve emelkedik. 14-15 centiméternél B kosár szükséges, 16-17 centi esetén pedig már a C.

Tökéletes illeszkedés

Sok nőnek a melltartó hátoldali pántjával gyűlik meg a baja, előfordul, hogy lecsúszik mozgás közben. Ilyenkor érdemes tesztelni, hogy a pánt megfelelően illeszkedik. Tedd be a két ujjad a pánt alá, ha kényelmes és feszes, akkor pont megfelelő. Amennyiben ezután is folyton lecsúszik, érdemes más körfogatú melltaróra váltani.

Előfordulhat, hogy a kosarat érzed túl kicsinek, miközben a nagyobb méretű lötyög rajtad. Ilyenkor sok esetben a kosárfazon nem a legideálisabb számodra, a mellformát úgyszintén érdemes figyelembe venni. Van, akinek az alulról támasztó kialakítások a legjobbak, míg másnak a háromszögfazon válik be igazán. Gyakran a párnázás miatt tűnhet kicsinek a kosár. Nem mindegy, hogy alulról, oldalról, vagy teljesen párnázott-e az adott darab, ha kell, próbálj fel többféle megoldást ugyanabból a méretből.

Azt sem árt figyelembe venni, hogy széles mellkas esetén nem feltétlenül nagyok a mellek, ahogy egy keskenyebb hátű nőnek is lehetnek dús keblei. Ebben az esetben elég a körfogaton változtatni. Fontos, hogy a melltartóvásárlás ne egy elkapkodott dolog legyen. Mindenképp próbálj fel több fazont, így nagyobb eséllyel találhatsz rá a számodra tökéletes, kényelmes darabra.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés