Elie Saab fő divatműhelye is jelentős károkat szenvedett az augusztus 4-én bekövetkezett, pusztító erejű bejrúti robbanásban. A divattervező gyönyörű kollekciót szentelt Libanon fővárosának, melynek minden darabja a remény erejét és az újrakezdés lehetőségét szimbolizálja.

hirdetés

A robbanás elementáris erővel rázta meg Bejrútot, és a külső szemlélők számára úgy tűnhet, végső csapást mért Libanon fővárosára az elhúzódó polgárháborús helyzet, a politikai vezetőkkel szembeni elégedetlenség, az egyre elmérgesedő gazdasági válság és a Covid19-járvány okozta mély sebek után.

Ám Elie Saab úgy véli, Bejrút talpra állása nem kétséges, hiszen a leghatalmasabb belső erő, a remény a mozgatórugója. A Damourban született tervező egy látomást keltett életre legújabb kollekciójával, amit Bejrút folyton-folyvást megújuló energiái, valamint gazdag művészeti és kulturális örökségei ihlettek.

A Beirut, The Sacred Source, vagyis a Bejrút, a Szent Forrás névre keresztelt gyűjtemény egyfajta bizonyítéka annak, hogy az álmodás képessége olyan erő, mely a romok között is fel tudja éleszteni a remény szikráját.

Ezek a gyönyörű kreációk valóban motiváló erővel bírnak, hiszen szinte egy hónap leforgása alatt kerültek befejezésre egy brutális méretű katasztrófa után, melynek következtében a couture divatház fő székhelye is megrongálódott.

Elie Saab új kollekciója Bejrútnak szól

A kampányvideó egy álomba vezet minket, vissza az édenbe. Madarak csiripelnek a nyugalmat árasztó erdőben, a napfény átragyog az árnyas lombkoronákon. Minden békés, a modellek pedig egy mágikus tükörajtón keresztül jutnak át a valóságból a lehetséges jövőképbe.

 

A csodás ruhák némelyike kristálytiszta forrásvízként tündököl, a levegő éteri könnyedségét a szélben ringatózó tollak, és az áttetsző anyagok elevenítik meg, a föld éltető, tápláló erejét a gazdag virágmotívumok szimbolizálják. Az ősi elemek mellett Bejrút szellemét is megidézi a kollekció, mely a megújulás előtt tiszteleg. A tervező couture alkotásai mindig csodásak, de ezúttal tényleg felülmúlják a képzeletet.

Kiemelt kép: @eliesaabworld.

  • Megosztás:
hirdetés