Szeptember 1-én, kedden este kezdetét vette a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A program igazán sokszínű, mivel 59 ország különleges alkotásait csodálhatják meg az érdeklődők. A hírességek már első este elözönlötték a csodás olasz várost, és elkápráztatták a fotósokat lélegzetelállító ruháikkal. A legnagyobb feltűnést Penélope Cruz keltette, aki egyszerű, mégis lehengerlő megjelenésével mindenkit elkápráztatott.

hirdetés

A velencei filmfesztivál Európa egyik legjelentősebb filmes eseményének számít, amelyet 1932 óta rendeznek meg. A legnagyobb díja az Arany Oroszlán, amit minden évben a legkiemelkedőbb alkotásnak ítélnek oda. A filmek mellett a színészi tehetséget is jutalmazzák, a Volpi Kupát eddig olyan színészek, színésznők vehették át, mint Vivien Leigh, Bette Davis, Hugh Grant, Colin Firth és Helen Mirren.

A filmszemle idén szeptember 11-ig tart, így az elkövetkezendő napokban a filmvilág krémje tiszteletét teszi a vörös szőnyegen. Már az első este felbukkantak a gyönyörű modellek, színésznők az olasz városban, és valósággal beragyogták a Palazzo de Cinemát. Az eseményt Pedro Almodóvar Madres Paralelas című alkotása nyitotta meg, ám a legtöbb figyelmet mégis a csodaszép hírességek kapták.

Penélope Cruz feketében is ragyog

Az est legragyogóbb csillaga egyértelműen a 47 éves Penélope Cruz volt, aki bebizonyította, hogy a fekete-fehér mindig jó választás. A színésznő a Chanel kollekciójából választott ruhát, aminek a fazonja telitalálat volt, hiszen szépen hangsúlyozta karcsú alakját. A divatház tervezője fehér részletekkel, visszafogott fodrokkal és masnikkal tette teljessé az egyszerűségében is fejedelmi kreációt. Penélope nem vitte túlzásba a kiegészítőket, így minden figyelem a ruhakölteményre irányult.

A fekete idén igazán népszerűnek bizonyult, mivel nem Penélope Cruz volt az egyetlen, aki ezt a színt választotta. Palvin Barbi úgyszintén egy sötét árnyalatú kreációban érkezett, és Sara Sampaio is a letisztult tónus mellett tette le a voksát. A csinos modellek nagyszerűen festettek a klasszikus szabású darabokban.

 

A fekete öltözékek mellett megjelentek a ragyogó estélyik, amelyek sosem hiányozhatnak a vörös szőnyegről. Legnagyobb meglepetésünkre Helen Mirren volt az egyik, aki bevállalt egy efféle feltűnő darabot. A 76 éves színésznő egy ezüstösen csillogó Dolce & Gabbana-ruhában sétált végig a fotósok előtt. A filmcsillag pompásan festett, elegáns volt, mint mindig.

A színésznők, modellek nem vitték túlzásba a villantást, ügyeltek a finom egyensúlyra. A legmerészebb egyértelműen Adriana Lima volt, aki a megszokottól nagyobb kivágású darabban jelent meg. Ám a szupermodell sem esett túlzásba, a mélyebb dekoltázshoz hosszú szoknya társult, ezért igazán pompás lett a végeredmény.

 

Kiemelt kép: Marc Piasecki / Getty Images.  

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés