Tyra Banks a kilencvenes években indult el a színészi pályán, és egyúttal a modellkarrierje is berobbant. 1997-től a Victoria’s Secret angyalcsapatát erősítette, de már előtte is megalapozta magának a világhírnevet. Akkoriban a manökeneknek szigorú kritériumoknak kellett megfelelniük, a pozitív testszemlélet nem igazán játszott a divat világában. Miután felhagyott a modellkedéssel és felszedett pár kilót, akkor mesélt róla Banks, hogy csak állandó fogyókúrával tudta tartani a súlyát, amit korábban elvártak tőle. Ma már a mértéktartó étkezés és a rendszeres sport híve, a drasztikus diétákkal pedig örökre felhagyott. Úgy érzi, muszáj kiállnia azokért a nőkért, akik a kor előrehaladtával súlyingadozással küzdenek, ezért újabban elvállal egy-egy fotózást. Legutóbb a SKIMS friss kampányában mutatta meg nőies idomait.

hirdetés

Tyra Banks a kilencvenes évek legikonikusabb szupermodelljei közé tartozik. Megfordult a Chanel, Dolce & Gabbana és a Dior kifutóján, emellett számtalan alkalommal szerepelt a Vogue és más divatmagazinok címlapján. Tyra 1996-ban tűnt fel először a Victoria’s Secret kifutóján, majd egy évvel később már angyalstátuszba emelkedett. A milliókat érő Fantasy Brát két alkalommal is viselhette, 2005-ben könnyes búcsú után mondott le a szárnyairól.

Hosszú éveken keresztül egyfajta testideálként tekintettek a gyönyörű modellre, aki amellett, hogy karcsú, sportosan tónusos testalkattal rendelkezett, roppant nőiesnek számított a szakmában formás idomaival és dús kebleivel. A Sports Illustrated Swimsuit címlapján és válogatásában többször is szerepelt, mint az egyik legdögösebb modell, ám ő közel sem élte meg ennyire sikertörténetnek ezt a korszakot.

Tyra Banks a pozitív testkép elkötelezett nagykövete

Bár a karrierje szárnyalt, komoly áldozatokat kellett meghoznia a vékony derék és az izmos lábak érdekében. Mivel viszonylag szélesebb csípővel rendelkezik, ezért szinte állandóan diétázott, nagyon keveset evett, és rengeteget edzett. Éveken keresztül tartotta fenn ezt az életformát, mivel ha kicsit lassított, szinte rögtön elkezdték kritizálni a testét.

Tyra mindig megpróbált megfelelően reagálni az ilyen esetekre, az egyik ilyen alkalom az volt, amikor a saját műsorában mutatta meg magát bikiniben, miután egy kritizáló cikk jelent meg a testéről. A manöken már tizenöt évvel ezelőtt is megpróbálta felhívni a figyelmet a női test sokszínűségére és az eltérő testalkatokra. A saját példáján keresztül szerette volna bemutatni, hogy mennyire sok kritikát kapnak a nők a testükkel kapcsolatban, ami hátrányosan befolyásolhatja az önbizalmukat, nőiességüket.

Mindenkinek más a testfelépítése, testalkata, a súlyunk pedig velünk együtt változik a korral. Ráadásul sok minden befolyásolhatja a női vonalakat, a menstruációs ciklus, a változó kor, és még annyi minden hatással van arra, hogy épp hány kilót nyomunk. Éppen ezért sokkal inkább az összkép számít, hiszen a nőiesség nem mérhető kilókkal.

Tyra sokakat inspirált bátorságával, és ettől kezdve egyre többet mesélt a személyes tapasztalatairól. Elmesélte, hogy a modellkarrierje során szinte sosem volt elégedett a külsejével, előfordult, hogy a Victoria’s Secret bemutatóján kért egy apró szoknyát, csak azért, hogy a fenekén lévő narancsbőr ne látszódjon.

 

Rendszeresen sanyargatta a testét, emiatt az önbizalma sem volt túl acélos. Éveken keresztül úgy érezte, hogy a teste nem ideális, ha nagyon vékony volt, akkor az volt a problémája, ha pedig felszedett pár kilót, akkor már kövérnek érezte magát.

Tyra számára sok idő kellett, mire elfogadta a saját testét, és elhagyta a címkéket, manapság már nem szeretné, ha beskatulyáznák. Mára tisztábban látja önmagát, és nem érzi hátránynak a korral járó testi-lelki változásokat. Sőt, teljességgel kivirult, és nőiessége erőteljesebben sugárzik belőle, mint valaha.

A Topmodell leszek! egykori háziasszonya az aktív modellkedéssel együtt a fogyókúrázással is felhagyott, sokkal inkább a mértéktartó, változatos étkezésben és a rendszeres testmozgás fiatalító erejében hisz. A 48 éves modell igazán felszabadult és pozitív jelenség, aki most több híresség mellett fehérneműben mutatta meg nőiesen formás idomait.

A 48 éves szupermodell még sosem volt ennyire magabiztos

Kim Kardashian fehérneműmárkája, a SKIMS egyre népszerűbb. A híresség eleinte csak alakformáló darabokat készített, tavaly pedig melegítőkkel bővítette a sort. A letisztult darabok az elmúlt időben hihetetlen népszerűségre tettek szert, ami részben a feltűnő reklámkampányoknak is köszönhető.

Most Tyra Banks, Heidi Klum, Alessandra Ambrosio és Candice Swaenepoel népszerűsítik a darabokat. Ez az első alkalom, hogy a manökenek együtt szerepelnek egy reklámkampányban, amióta már nem dolgoznak a Victoria’s Secretnél, így a felvételek még nagyobb különlegességnek számítanak.

A hölgyek nem vitték túlzásba a pózolást, éppoly dögösek, amint azt megszokhattuk tőlük. Mindenki a bőrtónusához passzoló fehérneműt kapott fel, és egyszerű fehér fal előtt kapták őket lencsevégre.

Bár mindannyian nagyon jól néznek ki, a legtöbb figyelmet mégis Tyra kapja. Régóta nem vállalt reklámkampányokat, így ez a fotósorozat igazán különleges. Csodásan fest a felvételeken, tele van önbizalommal, látszik, hogy most valóban jól érzi magát a bőrében, és már nem szeretne változtatni a testén.

 

Az egykori angyalok mellé Kim Kardashian is beugrott pár felvételre. Nem áll távol tőle a modellkedés, sokszor láthattuk már különféle reklámkampányokban. A felvételeket Greg Swales készítette a SKIMS számára.

 

Kiemelt kép: Ian Tuttle / Getty Images. 

Képek a cikkben: KMazur / Getty Images, Greg Swales. 

  • Megosztás:
hirdetés