Manapság egyre több sztárcsemetét láthatunk a mozikban vagy az újságok címlapján, szinte már divattá vált, hogy a gyermekek anyjuk vagy apjuk nyomdokaiba lépnek, amikor szakmát választanak. Steve Jobs az Apple vezérigazgatójaként évtizedekig uralta a technika világát, legfiatalabb lánya, Eve azonban inkább a modellkedés felé kacsintgat.

hirdetés

Steve Jobs évekig tartó, súlyos betegség következtében hunyt el 2011 októberében, 56 éves korában. Mivel korábban többször is megnyugtatóan nyilatkozott állapotáról, sokakat meglepett a bejelentése, amikor 2011 augusztusában lemondott az Apple vezérigazgatói posztjáról. Végrendeletében Jobs minden ingóságát a feleségére hagyta, mivel mindketten azon a véleményen voltak, hogy a gyerekeknek saját egzisztenciát kell teremteniük, ha luxusra vágynak.

Az amerikai feltaláló és üzletember úgy vélte, az élet túl rövid ahhoz, hogy csak a vagyonépítésnek éljen az ember, ezért olykor a szívét kell követnie, hogy rátaláljon a saját útjára. Talán ez volt a célja a furcsa végrendelettel, hogy a gyerekeit ne a rájuk hagyott pénz és vagyon terelgesse, hanem saját álmaikat éljék meg, melyeket ők találnak ki maguknak.

Eve valóban egész más irányban indult el, hiszen inkább a divat világa foglalkoztatja.

Steve Jobs lánya, Eve fürdőkádban szépítkezik

Eve Jobs a legfiatalabb a családban, ám úgy tűnik, ő lehet a leghíresebb a testvérei közül. Korábban kerülte a nyilvánosságot, és apja halála után szinte alig lehetett látni, ám mostantól valószínűleg többször találkozhatunk majd a fotóival, mivel a 22 éves lány újabban a modellkedéssel kacérkodik. Eve jelenleg egyetemre jár, így ez az első komolyabb munkája.

A Glossier kozmetikai márka ünnepi kollekcióját reklámozza. A képek igazán merészek lettek, hiszen Eve egy fürdőkádban ül, miközben épp szájfénnyel kenegeti a száját, és ezzel mintha egy intim, otthoni pillanatába engedne betekintést.

A modellkarrier beindítása mellett, Eve nagy energiákat fordít a lovaglásra is. Gyerekkora óta lovagol, és pár éve az ötödik legjobb lovasnak választották a 24 év alattiak kategóriájában.

Az Instagramjára gyakran tölt fel magáról képeket, így jól látszik, hogy érdekli a divat és még a merészebb ruhadaraboktól sem riad vissza.

 

Kíváncsian várjuk, hogy milyen sikereket fog elérni Eve Jobs a modellkedés terén, mert könnyen lehet, hogy ő lesz a következő Kendall Jenner vagy Kaia Gerber.

 

Kiemelt kép: Neilson Barnard  / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés