A modelleknél szinte már munkaköri kötelesség, hogy folyamatosan karbantartsák a testüket. Naomi Campbell egy héten többször vállalja ezt a tortúrát, hogy jó formában maradjon.

A középkorú és a szenior modellek sokat tesznek azért, hogy jól mutassanak a fotókon és a kifutón. Gyakran kétszer olyan keményen edzenek, mint a fiatal manökenek, hiszen ők már az idővel és a gravitációval is megvívják a csatájukat.

Amikor meglátunk egy idősebb nőt, aki életkorát meghazudtolva remekül fest még szűk ruhákban is, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a Photoshop előnyeit élvezi az illető. Pedig sokszor annak a háttérmunkának az eredményét látjuk, amiről sajnos csak kevés szó esik. Nyilván történnek képkorrekciók, egy szenior modell esetében itt-ott a bőrt már javítani kell.

Ám Naomi Campbell egészen meglepi az embert feszes külsejével, hiszen nemcsak a szerkesztett divatfotókon láthatjuk ilyennek. A 48 éves szupermodell nem bízza a véletlenre, hogy mikor és milyen mértékben kezd öregedni a teste.

Mindennap sportol, hogy még sokáig megőrizhesse szuper alakját, és hetente többször személyi edzőre bízza magát, aki erősítő, nyújtó, illetve kardió gyakorlatokat ír neki elő. Le a kalappal Naomi Campbell előtt, hogy közel az ötvenhez ilyen csúcsformában van, és fáradságot nem ismerve, rendszeresen űzi ezt az edzést. Ehhez nem kevés kitartás és akaraterő kell, de, amint látjuk, megvan az eredménye, ami bizonyára motiváló erővel bír.

 

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés