A kilencvenes évek ikonikus szupermodelljét újfent gyakran láthatjuk divatbemutatókon, magazinokban és kampányokban. Szinte a szemünk láttára fiatalodott vissza, hiszen minél több felkérést kap, annál jobban odafigyel magára, és ez meg is látszik rajta.

Naomi Campbell karrierje az utóbbi időben új erőre kapott, sőt, fénysebesen újra a csúcsra tört. Némi kihagyás után a 48 éves modell ismét kivívta magának a népszerűséget, hozzátesszük, megérdemelten. Naomi Campbell az elmúlt időben rengeteget tett azért, hogy az ötvenhez közel is versenyképes maradhasson a modellszakmában: hetente többször személyi edző foglalkozik vele, és elszántan edz, odafigyel az étkezésére, és amennyire csak lehet, egészségesen él.

 

Az igyekezete nem volt hiábavaló, hiszen remek formában van, sőt, az új képei alapján még azt is elhinnénk róla, hogy még csak a harmincas éveiben jár. A japán Vogue három címlapot készített a modellel a júniusi kiadáshoz, melyeket valószínűleg nem került el a Photoshop, ennek ellenére nem lehet csak a digitális technikára fogni Naomi Campbell szépen kidolgozott, formás, feszes alakját. A Vogue egy videót is készített a modellel, melyben ugyanúgy hibátlan a teste. Nagyjából így emlékszünk rá, amióta csak az eszünket tudjuk. A képeket a Luigi és Iango fotópáros készítette.

 

Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images.

Képgaléria képei: Luigi & Iango/Vogue Japan.

  • Megosztás:
hirdetés