A Sports Illustrated minden évben elkészíti a híres fürdőruhás kiadását, amelyben a legfelkapottabb modellek pózolnak. Most ismét meghúzták a váratlant, hiszen egy muszlim modell is helyet kapott a katalógusban.

hirdetés

Muszlim modell a fürdőruha magazinban

A különkiadás már 1964 óta létezik, és olyan modellek szerepeltek a címlapján, mint Tyra Banks, Heidi Klum vagy Kate Upton. Palvin Barbit többször fotózták a magazinba, sőt még az év újoncának is megválasztották. Bár évtizedeken keresztül csak tökéletes testű nők mutatták be a falatnyi fürdőruhákat, az utóbbi években megjelentek a plus size lányok, majd tavaly Halima Aden.

A muszlim modell 2016-ban robbant be a köztudatba, azzal, hogy ő volt az első, aki amerikai szépségversenyen hidzsábot viselt. A média hamar felkapta, és a következő évben már a New-York-i divathéten is részt vett. Azóta több nagy divatháznak dolgozott már, és szerepelt a Vogue címlapján. A Sports Illustrated tavaly fotózta először, és ezzel elsőként jelent meg burkinit és hidzsábot viselő nő a magazinban. A képeknek nagy sikerük volt, így idén ismét helyet kapott a modellek között.

A többiekhez képest sokkal visszafogottabb képek készültek Halimáról, és láthatólag felöltözve is élvezte a fotózást. Az kétségtelen, hogy a modell arca rendkívül bájos, többek között ennek köszönheti népszerűségét. Mivel még csak 22 éves, ígéretes karrier áll előtte, és biztosan hallunk még a sikereiről.

Bár a magazinban a modellek alig takaró bikiniket szoktak viselni, Halima esetében ez nem volt feltétel, ezért őt burkiniben fotózták. Ezt a viselet kifejezetten a muzulmán nőknek alkották, hiszen ők a strandon sem vetkőzhetnek le.

A hidzsáb is a része, amelyet Halima mindig visel.

A virágos darabok minden évben kötelező elemei a nyárnak, Halima burkinijén is ez a minta jelenik meg.

Képek: Kate Powers / Sports Illustrated.

  • Megosztás:
hirdetés