Linda Evangelista a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb szupermodellje volt. Rengeteg márkával dolgozott együtt, ezért is okozott nagy meglepetést, amikor eltűnt a rivaldafényből. Tavaly osztotta meg először a nyilvánossággal az elmúlt évek megpróbáltatásait, majd februárban a People magazinban mesélt a félresikerült plasztikai beavatkozásáról. Most a British Vogue címlapján tért vissza, a róla készült felvételek pedig hatalmas szenzációt okoztak.

hirdetés

Linda Evangelista a kilencvenes évek egyik ünnepelt szupermodellje volt. Tudatosan pakolgatta egymásra a karrierje építőköveit, mindig is modell szeretett volna lenni, így már tinédzserként kipróbálta magát a szépségversenyek világában. Hamarosan a luxusmárkák kedvencévé vált, Karl Lagerfeld az egyik múzsájának tartotta. Gyakorta feltűnt magazinok címlapján, és a népszerű zenészek videóklipjeiből sem hiányozhatott.

Ezért tűnt el a szupermodell

A divatszakma 2010 körül ismét elkezdte foglalkoztatni a kilencvenes évek jól ismert arcait. A tervezők nyitottak a negyvenes-ötvenes nők felé, így visszatért a kifutóra többek között Claudia Schiffer, Naomi Campbell és Cindy Crawford is. Linda sem maradhatott ki a sorból, aki 2014-ben többtucatnyi reklámkampányban bukkant fel. Úgy tűnt, hogy a manöken csillaga még sokáig ragyogni fog, ám pár év múlva hirtelen eltűnt a rivaldafényből.

Az 57 éves szupermodell tavaly mesélt először az elmúlt évek megpróbáltatásairól és a félresikerült plasztikai beavatkozásáról. Linda egy viszonylag népszerű, testzsírfagyasztásos eljárást vett igénybe. A módszer hasonló a zsírleszíváshoz, annyi a különbség, hogy ebben az esetben lefagyasztják a zsírsejteket, melyek eltűnnek. Az eljárás annak ellenére közkedvelt, hogy a hideggel kezelt terület megdagadhat. Erről a mellékhatásról nem tájékoztatták megfelelően a szupermodellt, akinél pár kezelés után jelentkeztek a tünetek.

A kezelt területeken lévő zsírsejtek Linda esetében nem összezsugorodtak, hanem megdagadtak. Az orvosa paradox zsírhiperpláziát diagnosztizált nála, ez azt jelenti, hogy az eljárás hatására a zsírsejtek nem összementek, hanem megnőttek. Ám a kálváriája itt még nem ért végét, többször is zsírleszíváson esett át, de a duzzadás megmaradt. Idővel bekeményedtek a zsírsejtek, melyek eltorzították a vonásait és a testét. A duzzadt részek emellett megnehezítették a mozgást.

Linda Evangelista visszatért a reflektorfénybe

Linda februárban szerepelt először magazin címlapján, akkor a People készített vele interjút, illetve egy visszafogott fotósorozatot. Sok időbe telt, amíg el tudta fogadni a megváltozott testét, ám manapság már nem szégyenkezik a félresikerült plasztikája miatt. A bátorsága miatt rengeteg pozitív visszacsatolást kapott, Kim Jones, a Fendi kreatív igazgatója szinte elsők között kereste meg, szerette volna, ha a szupermodell lesz az új kollekció reklámarca.

Nagyon örült a felkérésnek, az első fénykép pedig már meg is jelent róla. Emellett a British Vogue szeptemberi számának a címlapján láthatjuk. Linda Evangelista arcát a fotózáshoz Pat McGrath sminkmester különleges tapaszokkal, ragasztókkal rögzítette. Az arcfeszesítő korongokkal feszesebbre húzták az arcát, nyakát, ily módon eltűntek a puffadt, megereszkedett részek. Az apró eszközöket a fényképeken a kendőkkel fedték el.

Linda nagyon örült a felkérésnek, és az sem zavarta, hogy az arcán változtattak. Számára a divatfotózások mindig is a játékosságról, fantáziáról szóltak. Úgy véli, hogy ezek a kreatív anyagok sokkal közelebb állnak a fantáziavilághoz, mint a valósághoz. Ennyi csalás belefér. Egy történetet mesélnek el, mesevilágot mutatnak be, ezt imádja a fotózásokban.

Ennek ellenére nem szégyelli a kinézetét, hiszen a People felvételein minimális sminket viselt, és a retussal sem estek túlzásba. A mostani átalakulásáról pedig a saját oldalán osztott meg felvételeket.

A British Vogue fotóin Linda kendőt és kalapot visel. A felvételek nagyon hasonlítanak a nyolcvanas-kilencvenes évek divatfotóira, roppant változatosak, mégis elegánsak, letisztultak. Főként monokróm összeállításokban kapták lencsevégre. A fejkendő kicsit sem hat furcsának, hiszen idén roppant divatos a hatvanas évek kedvenc kiegészítője.

A felvételen Linda a Chanel, Fendi, Dolce & Gabbana és Richard Quinn darabjait viseli. Minden szett nosztalgikus hatású, a kreációk megidézik a nyolcvanas-kilencvenes évek jellemző irányzatait.

Linda csodásan fest a felvételeken, az interjúban pedig azt is elmesélte, hogy egyre jobban elfogadja önmagát. A zsírfagyasztó eljárásra azért vállalkozott, mivel úgy érezte, hogy a társadalom, illetve a magazinok elvárják tőle, hogy a hibátlan formáját hozza. Rájött, hogy nem kell mások elvárásaihoz igazodni, a félresikerült plasztikájának köszönhetően másképp viszonyul a testéhez.

A képeket Steven Meisel divatfotós készítette a British Vogue számára. Edward Enninful stylist válogatta számára össze a különleges ruhadarabokat, Pat McGrath híres sminkmester pedig a külsejéért felelt. A sminkes amellett, hogy elképesztő sminket készített, még a megereszkedett részeket is szépen korrigálta. Remek felvételek készültek a szupermodellről, aki úgy ragyog, mint a kilencvenes években.

 

Kiemelt kép: Jim Spellman / Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés