Lady Gaga nem csak énekesnő, hanem lelkes aktivista. Mindig kiáll olyan ügyek mellett, amelyek szerinte nagyobb támogatást érdemelnek. A Versace divatházzal régóta jó kapcsolatot ápol, most együtt hoztak létre egy kapszulakollekciót, méghozzá jótékonysági céllal. A gyűjteményben egy különleges darab is helyet kapott.

hirdetés

Lady Gaga és Donatella Versace barátságáról sokat elárul az a momentum, hogy az énekesnő 2013-ban megjelent Artpop című albumán egy komplett dalt Donatellának szentelt. Ez valójában egy himnusz a kitaszítottak számára, és egy óda a Versace divatház kreatív szívéhez és lelkéhez, aki a tervezőnő maga. A dal a büszke, rettenthetetlen nőkről szól, de sokat elárul arról is, milyen őrült szenvedéllyel viszonyul Gaga a haute couture ruhákhoz.

Az énekesnő úgy tekint az öltözködésre, mint egy kreatív, történetmesélő és önkifejező folyamatra. Sokat köszönhet az általa viselt extrém kreációknak, hiszen ezek a ruhák az egész imidzsét meghatározzák. Gaga és Donatella kölcsönösen inspirálják egymást, így a munkakapcsolatuk hamar barátsággá fejlődött.

A Versace művészeti vezetője számos alkalommal biztosított fellépőruhákat az énekesnő számára, sőt, vele gyakran kivételt is tett, amikor a divatház ikonikus darabjait adta át neki a videoklipek forgatásához.

2014-ben Lady Gaga népszerűsítette a Versace tavaszi kollekcióját. Sokak szerint úgy nézett ki a kampányfotókon, mint Donatella fiatalabb, és kevésbé plasztikázott kiadása. A koncepció valószínűleg szándékos volt, hiszen ennek köszönhetően rengetegen beszéltek róla, és még ma is az egyik legemlékezetesebb divatanyagként tartják számon.

A 2017-es Superl Bowl félidős show Donatella és Lady Gaga számára is mérföldkő volt. A Versace divatház kitömött vállú, csillogó dresszét viselte az énekesnő, amikor a magasba emelték. A csizma és a body sziporkázóan ragyogott a színpadi megvilágításban, Gaga pedig egy strasszkövekkel kirakott, sminkszerű maszkkal fokozta a csillogást.

Lady Gaga és a Versace kapszulakollekciója

Most ismét összedugta a fejét az énekesnő, és a Versace művészeti igazgatója, hogy egy új, közös ötlettel rukkoljanak elő, jótékonysági célból.

Egy pólókból és barett sapkákból álló gyűjteményt hoztak létre, hogy méltóképpen megünnepeljék az énekesnő 2011-ben kiadott második nagylemezét, amely Born This Way címmel jelent meg.

Az album nem csak a szexualitás, a nemi identitás, hanem a feminizmus és a vallás témakörével is foglalkozik. A tízéves évforduló alkalmából piacra dobott kapszulakollekciónak szimbolikus üzenete van. A szivárványos, Born This Way-felirattal ellátott darabokkal arra szeretné felhívni a figyelmet az énekesnő, hogy mindannyian mások, különbözőek vagyunk, és ezt el kell fogadnunk.

A kollekcióból származó bevétellel az énekesnő jótékonysági szervezetét, a Born This Way alapítványt támogatja a Versace divatház. Lady Gaga alapítványa a kirekesztett fiatalok, főként az LMBTQ társadalmi réteg tagjainak mentális egészségét és önelfogadását szolgálja.

A gyűjteményben egy különleges darab is helyet kapott, annak a Versace-bőrkabátnak az egyedi másolata, amit Lady Gaga a Born This Way Ball elnevezésű turnéján viselt.

Az újragondolt kreáció a Vesace milánói műhelyében készült, több száz órányi aprólékos megmunkálással.

A különleges kapszulakollekció a Versace honlapján elérhető.

Kiemelt kép: Larry Busacca/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés