Kim Cattrall az utóbbi időben ritkán szerepelt reklámokban, magazinokban, a fotózásokat pedig kifejezetten kerülte. Most kivételt tett, visszatért a divatvilágba, és egy igazán menő, elegáns képsorozat készült róla.

hirdetés

Kim Cattrall a Szex és New York című sorozatnak köszönhetően vált ismertté. Már előtte is voltak szerepei, ám a valódi népszerűséget Samantha Jones karaktere hozta meg számára. Az éles nyelvű, sokszor kicsit pimasz PR-os a széria egyik legérdekesebb karaktere volt, sokkal többen rajongtak érte, mint a főszereplőéért, Carrie-ért. Talán ezért is lepett meg sokakat, hogy a színésznő nem bukkant fel újra az És egyszer csak… című sorozatban.

A 65 éves színésznő új vizekre evezett, egy ideig kerülte a filmszerepeket, és inkább a sorozatokban találta meg önmagát. Sok szériában szerepelt, ahol újabb oldalait mutathatta meg. Ellentétben a Szex és New Yorkban megformált karakterével, Kim Cattrall sokkal egyszerűbb, visszafogottabb életet él. Nem szereti a kihívó dolgokat, ám a vagányság megbújik benne, ami az öltözködésében szintén gyakorta megjelenik.

Ma már ritkán bólint rá fotózásokra, az utóbbi időben nem is lehetett reklámkampányban látni. Évekkel ezelőtt vállalt utoljára kampányt, akkor az egyik alkoholos italt népszerűsítette egy piros estélyi ruhában. Azóta inkább a színészetre és a hétköznapi dolgokra koncentrál. Most mégis kivételt tett a Farfetch kedvéért, melynek tavaszi darabjait népszerűsíti. A webáruház kifejezetten a luxusdivatra szakosodott, a világ minden tájáról gyűjti össze a legnépszerűbb designer márkák darabjait.

Kim Cattrall sikkesebb, mint Samatha: ezekre a darabokra még ő sem mondana nemet

Kim most sem okozott csalódást, természetes egyszerűséggel pózolt a kamerának. Erre csak rátesznek egy lapáttal a különleges ruhafazonok, melyeket a fotózáson viselt. Csupa elegáns, nőies fazont válogattak össze számára, amelyek nem nélkülözik a vagányságot. Az efféle kreációk közel állnak hozzá, ezért igazán fesztelenül érezte magát bennük .

 

Hétköznapi, ám látványos darabokban kapták lencsevégre a színésznőt, akit Samantha szerepében sokkal kihívóbb stílussal szokott meg a közönség. Az egyik összeállításában egy aranyszínben sziporkázó kabát kapja a főszerepet. Mivel ez a kreáció önmagában látványos, ezért a stylist mellőzte a további merész elemeket.

Az arany kabát olyannyira feltűnő, hogy erre még Samatha Jones sem tudna nemet mondani, annak ellenére, hogy a csípős nyelvű PR-szakember sokkal inkább a szexisen nőies, mélyen dekoltált, dögös fazonokért rajong a sorozatban.

A másik kiemelt szerelés egy izgalmas puplum felső, ami egyszerre idézi fel a nyolcvanas években és a kétezres évek elején uralkodó divatirányzatokat. A minta határozottan retró, ahogyan a szív alakú kivágás is. Ám a szabásvonal és az anyaghasználat inkább a húsz évvel ezelőtti trendekre jellemző. A diszkrét dekoltázs is jól áll a csinos színésznőnek.

 

A koncepció az volt, hogy olyan darabokat viseljen a híresség, melyeket akár ő is magára öltene egy-egy alkalommal. Mivel sokan még mindig Samantha karakterével azonosítják Kim Cattrallt, ez arra is jó alkalom volt számára, hogy bemutassa, a saját stílusában nagyobb részt foglal el a nőies finomság, miközben az izgalmas darabokra sem mond nemet.

A Farfetch az egyik legnagyobb dizájnertermékeket tömörítő online oldal, dinamikusan fejlődik, ezért fontossá vált számukra, hogy a kampányokban megszólítsák a vásárlóikat. Különféle korú, nemű hírességeket kértek fel, akik a saját ízlésükhöz passzoló kreációkat kaptak fel az aktuális kínálatból. Ezzel szerették volna megerősíteni, hogy a divatnak, önkifejezésnek semmi sem szabhat gátat.

 

Készült egy rövid reklámfilm, melyben a színésznő kutyát sétáltat az utcán. Nem vittek semmit túlzásba, egyszerű hétköznapi pillanat. A képeken még feltűnik María Isabel énekesnő is.

 

Kiemelt kép: Roberto Ricciuti / Getty Images. 

Képek a cikkben: Farfetch. 

  • Megosztás:
hirdetés