A 40 éves színésznő és háromgyermekes anyuka talán még sosem volt ilyen kirobbanó formában. Igaz, a sport már régóta része az életének, edzős képei és videói nagy számban vannak jelen Instagramján. A sportolás számára nagyon fontos, ugyanakkor nyíltan beszél arról is, milyen nehéz a gyerekek és a munka mellett önmagával is foglalkoznia. Ennek ellenére mindent megtesz, hogy ez sikerüljön, hiszen a gyerekei miatt is fontosnak érzi, hogy minél tovább fitt maradjon.

Elmondása szerint többféle mozgásformát is űz, általában otthon vagy az edzőjével, Nicole Stuarttal. Legtöbbször a kedve és az ideje határozza meg, melyiket választja. Legnagyobb kedvence a pilates, ami szuperül nyújtja és erősíti a testet, fejleszti a koncentrációt, és segíti a test-lélek egyensúlyban maradását. Ha szép az idő, szívesen túrázik is, hiszen nincs is annál jobb, mint a természet szépségével körülölelve tenni a kerek idomokért.

Emellett szívesen táncol is, bárhol, bármikor. A táncban az a jó, hogy remekül felpezsdíti a vérkeringést, és minden porcikát átmozgat. Tedd be a kedvenc zenédet otthon, és már indulhat is a risza! A színésznő nagyon szeret meditálni is, kedvence a Kundalini-jóga, ami a légzésre fókuszálva segít felszabadítani a test blokkolt energiáit.

Kate életében nagyon fontos szerepet játszik a mozgás, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy 2013-ban megalapította saját, Fabletics nevű sportmárkáját, ami kizárólag online érhető el. A márka célja, hogy olyan trendi és kényelmes edzőcuccokat gyártson, ami inspirálja az embereket a mozgásra, és ezáltal részesévé váljanak a márka mottójának, ami úgy hangzik: Éltessen a szenvedély!

Kate egyébként nem veszi túl komolyan az edzést, sőt, igyekszik mindig kipróbálni valami újat, és feldobni a tornával töltött órákat. Egyik Insta-videójában például borosüvegekkel láthattuk súlyzózni, ami, valljuk be, nagyon szellemes megoldás volt tőle. A színésznő jelmondata az, hogy, bár tenni kell az egészségért és a jó közérzetért, fontos, hogy ne feszülj rá a bikinialakra, inkább azért mozogj, hogy örömet okozzon.

Kiemelt kép: Getty Images/Axelle/Bauer-Griffin.

  • Megosztás:
hirdetés