Aki próbálta már kicsit is megközelíteni a kockás has eszményét, az jól tudja, hogy nem egyszerű feladat. Viszont, nem elérhetetlen teljesítmény, sőt, Halle Berry 53 évesen bebizonyította, hogy a lapos radiátorhas még csak nem is korfüggő, persze kőkemény munka kell hozzá, na, és vasakarat.

hirdetés

Bár a hírekből most úgy tűnik, hogy Halle Berry új filmje kedvéért kezdett eszeveszett testfaragásba, azért a színésznő korábban sem panaszkodhatott az alakjára, amit annak köszönhet, hogy már tíz éve rendszeresen sportol, az izmokat alaposan megdolgoztató bokszra pedig az utóbbi három évben kapott rá.

Tehát volt egy nagyon jó alapja ahhoz, hogy ennyire kipattintsa magát, vagyis az biztos, hogy nem zsírgyalulással kellett kezdenie, amikor eltökélte, hogy felszobrászkodja a hasára a hőn áhított hat kockát.

Halle Berry kockahasát nem a szél fújta össze

Tény, hogy Halle Berry épp a Bruised című film forgatásával van elfoglalva, melynek nemcsak rendezője, hanem főszereplője is. Az MMA, vagyis a ketrecharc világában játszódó történetben a színésznő egy harcművészt alakít, amit hitelesen hozni, nyilván nem kis teljesítmény 53 évesen.

Mivel ötven év felett a hormonváltozások, a csökkent kollagéntermelés és egyéb nüanszok következtében már jóval melósabb kordában tartani az izomzatot, nem nehéz elképzelni, hogy egy szimpla diéta ilyen mértékű testformáláshoz már nem elég.

Az állóképesség fokozatos növelésével kezdődik ez a folyamat, amihez természetesen elengedhetetlen a teljes életmódváltás, beleértve az étkezést és az edzéseket is. Halle Berry Instagram oldalán egyébként nyomon követhető a felkészülés sok-sok fázisa, amivel másokat szeretne motiválni a színésznő.

Kell egy változatos edzésterv

Halle Berry napi négy órát tölt intenzív edzéssel, amihez profi személyi edzője, Peter Lee Thomas, változatos programot állított össze. Magas intenzitású MMA kardió tréning, izomfejlesztő erőedzés, plyometrikus edzés, boksz és futás is szerepel a teljesítménylistán, de ezzel még nincs vége.

A színésznő lelkesen posztolgat képeket, videókat FitnessFriday hashtag-gel, melyekben tanúbizonyságot tesz kitartásáról, teherbírásáról és mérhetetlen akaraterejéről. Hol félkezes fekvőtámaszt nyom, hol beton falazóelemet emelget az egykori szépségkirálynő, vagy épp egy kivitelezhetetlennek tűnő jógapózzal nyújt.

Berry úgy tartja, hogy a jóga nemcsak ellazítja az embert, hanem segít a sérülések elkerülésében, megőrzi a test és az izmok mozgékonyságát, illetve felszabadítja a stressz által blokkolt energiákat. Az edzések utáni nyújtásról sem feledkezik meg, így el lehet képzelni, egy héten hány órát tölt mozgással és testformálással.

Az étkezés az alapja mindennek

Ilyen mértékű testedzés mellett az étrendre különösen oda kell figyelni, mivel a megnövekedett izomtömeg gyorsítja az anyagcserét, ám az izommunkát fehérjével és értékes tápanyagokkal is támogatni kell. Halle Berry a szakaszos böjtre és a ketogén diétára esküszik.

A színésznő korábban csak napi kétszer evett, ám ennyi edzés mellett gyökeresen át kellett formálnia az étkezési szokásait. Mivel a napot edzéssel indítja, az első étkezésére csak azután kerül sor, mely a reggeli és az ebéd különös egyvelegét képezi. Étrendjének fontos részét képezik a sötétzöld leveles salátafélék, a sovány csirkehús, és a tojás is. Ha desszertre, rágcsálnivalóra vágyik, biztos, hogy avokádófagylaltot, bio zellert vagy uborkaszeleteket, áfonyát és egyéb vörösbogyós gyümölcsöket nassol.

A csontleves is gyakran szerepel az étlapján, vacsora gyanánt pedig gyakran fogyaszt báránybordát brokkoliból és karfiolból álló körettel, esetleg marhahúst. A bab ugyan tápláló és tele van rosttal, de sok benne a szénhidrát, ezért nem szerepel a színésznő étrendjében.

Azért nem mindent von meg magától a színésznő, ugyanis időnként elkortyolgat egy pohár bort. Ám nem mindegy számára, milyen is az a bor: kizárólag szulfátmentes, alacsony cukortartalmú, természetes borokat fogyaszt.

A hidratálás szintén nagyon fontos, különösen ilyen aktív élet mellett. Halle Berry már reggel lehúz egy nagy pohár citrommal ízesített vizet, és utána is nagy figyelmet fordít a megfelelő folyadékbevitelre.

Stressz nélkül könnyebb

Nehéz a kitűzött célra összpontosítani, ha feszült az ember. A színésznő egyetlen nap sem mulasztja el a meditációt, mely segít, hogy kikapcsoljon, befelé figyeljen, és feltöltődjön. Sokkal koncentráltabb, ha néhány percre elvonul, hogy meditáljon.

A legtöbb embernek nem sok ideje van, amit a testére fordíthat, vagy az egészségének szentelhet, de a kitűzött cél apró lépésekben is elérhető, ha vasakarat társul az elszántság mellé. Még ha nem is a radiátorhas elérése a cél, kitartással szép eredményeket lehet elérni.

Kiemelt kép: Taylor Hill/FilmMagic/Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés