Gwen Stefani a kilencvenes években a No Doubt énekesnőjeként tett szert világhírnévre, majd pár évvel később szólóban folytatta. Az 51 éves énekesnő mindig is nagy gondot fordított a kinézetére, a 2000-es évek elején pedig a merész ruhaválasztásaitól is rendre beszámolt a sajtó. Vagánysága, egyedisége ugyan megmaradt, a korábbi bájos vonásairól ez már nem mondható el. Több évet radírozott le arcáról a plasztika, ezért úgy néz ki, mintha egy percet sem öregedett volna.

hirdetés

Gwen Stefani stílusa mellett sohasem lehetett elmenni szó nélkül. Bár a legtöbb sztár igazán bevállalós volt a kétezres évek elején, mégis a szőke híresség volt az, aki a legtöbb kreatív szettet felvonultatta. Szívesen vegyítette az egyes stílusokat, és rendszeresen viselte a sportosabb darabokat elegáns cipőkkel, táskákkal. A kiegészítőkkel sem fukarkodott, hiszen a feltűnő láncok, övek a megjelenése szerves részét képezték.

Azóta az 51 éves énekesnő mondhatni, érettebb stílusérzékre tett szert, hiszen sokkal visszafogottabban választ ruhát. Ám ez nem jelenti azt, hogy elhagyta volna a rá jellemző egyedi stílusjegyeket. Továbbra is kedveli a feltűnő mintákat,  különleges szabásvonalakat, és szívesen megvillantja a bomba alakját. Gwen még mindig olyan karcsú, mint a kilencvenes években, látszik, hogy sok időt és energiát fordít arra, hogy ennyire jó formában legyen.

A háromgyermekes Gwen Stefani 51 évesen is úgy néz ki, mint egy fiatal modell, a képeken pedig jól látszik, mennyit változott a külseje az elmúlt húsz-harminc évben. A kétezres évek elejétől fogva, szinte teljesen átalakult a fizimiskája és a vonásai is megváltoztak. Valószínűleg átesett pár beavatkozáson, valamint a róla készült felvételek arról is tanúskodnak, hogy a festéket sem veti meg. Természetesen ez semmit sem vesz el az érdemeiből, hiszen az alakja és a megjelenése valóban irigylésre méltó.

Gwen Stefani előszedte az ikonikus szereléseit

Gwen január elején jelentkezett új videóklippel, amelyben saját fiatalkori önmagát idézi meg. A Let Me Reintroduce Myself dalához készült kisfilmben a korábbi videóban viselt szereléséket öltötte magára.

Ebben az időszakban az énekesnő a haspólókat, rövid szoknyákat részesítette előnyben, így ezek a darabok sem maradhattak ki az új videóklipből.

Természetesen az erős smink, és az énekesnőre jellemző merész frizuraválasztás is tetten érhető. A szőke tincsek mellett az ikonikus kékre festett hajviseletét úgyszintén megidézték az új kisfilmben.

Ha egymás mellé tesszük a húsz évvel ezelőtti énekesnőt és a mait, szinte alig lehet eldönteni, hogy melyik a friss felvétel.

 

Kiemelt kép: Daniele Venturelli/Getty Images.

 

  • Megosztás:
hirdetés