Carla Bruni az elmúlt évtizedekben volt már minden: modell, színésznő, énekesnő és még francia first lady is. Az egykori manöken szép karriert tudhat maga mögött, és még 53 évesen sem hagyta abba a munkát. Rendszeresen megfordul a kifutón, valamint koncerteket is szokott adni. Ám a fényes utat bejárt karrierje mellett a stílusáról szintén érdemes pár szót szólni.

hirdetés

Carla Bruni a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb topmodellje volt. Egyike volt azon nőknek, akik minden fontos bemutatón részt vehettek. Mondhatni, egy elit klubba tartozott, amelyet olyan tagok alkottak, mint Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Helena Christensen és Naomi Campbell. A 53 éves manöken egykor Gianni Versace múzsájaként élvezhette a sikert.

A munkája mellett a magánélete is gyakran beszédtéma volt, mivel Nicolas Sarkozy-vel való házassága előtt számos ismert emberrel hírbe hozták. Az esküvő után viszont szinte azonnal megváltozott az élete, hiszen ő lett a francia first lady. A sikkes modell öltözködése sokat finomodott, elvégre a társadalmi pozíciója megkövetelte az eleganciát.

Bár férje elnöksége alatt sem hagyott fel az énekléssel, modellmunkákat már nem igazán vállalt. Az elmúlt években ismét a kifutó felé fordult, ám a színpadi karriert sem engedte el.

Carla Bruni ruhatára könnyedén lemásolható

Carla arca az évek alatt elég sokat változott, valószínűleg átesett pár beavatkozáson. Ám az alakja ugyanolyan irigylésre méltó, mint húsz évvel ezelőtt. Nagyon filigrán testalkattal rendelkezik, így sok fazon jól állna neki, mégis a letisztult szabások híve, melyek határozottságot és nőiességet sugallnak. Fiatalabb korában kedvelte a kivágott, merész szereléseket, ám ezeket az utóbbi időben már mellőzi, és inkább a letisztult, elegáns ruhadarabokkal szimpatizál.

A ruhatára nagy részét az egyszerű, jól kombinálható kulcsdarabok teszik ki. Sokszor mutatkozik feketében, ám a kinézete mégsem túlságosan komor. A letisztult kreációkat igyekszik a kiegészítőkkel látványosabbá tenni, ezért gyakran visel ékszereket. A markánsabb csecsebecsék feldobják a szereléseit, anélkül, hogy harsánnyá változtatnák az összhatást.

Leginspirálóbb szettjeiből válogattunk, amelyek könnyedén lemásolhatóak. Ha kíváncsi vagy, hogy melyek ezek, lapozd végig a galériát!

 

Kiemelt kép: Julien Hekimian / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés