Idén ősszel már tizedik alkalommal rendezte meg a Magyar Divat & Dizájn Ügynökség a Budapest Central European Fashion Week programsorozatát, ami augusztus 29-én startolt el, és egy héten keresztül változatos rendezvényekkel jelentkezett. A divatrajongók számára rengeteg lehetőség adódott arra, hogy jobban megismerkedhessenek a hazai és regionális tervezők munkáival. A divathét csúcspontját minden szezonban a látványos hétvégi bemutatók jelentik, mi is részt vettünk a mustrán, és annyit már most elárulhatunk, hogy nagyon erős felhozatallal bővül a 2023-as tavaszi-nyári divat.

hirdetés

Budapest ismét divatvárossá változott

A Budapest Central European Fashion Week a régió egyik legkiemelkedőbb divateseménye. Öt éve minden szezon előtt megrendezi a Magyar Divat & Dizájn Ügynökség, ezzel lehetőséget biztosítva a hazai szakembereknek a nagyobb nemzetközi figyelemre. Ahogyan már megszokhattuk, a rendezvénysorozat most is egy hétig tartott. Hét közben változatos rendezvényeken, showroomlátogatásokon vehettek részt az érdeklődők, hétvégén pedig egymást követték a divatbemutatók.

A BCEFW bemutatóit ismét a négy nagy nemzetközi divathét előtt tekinthette meg a közönség. Erre elsőként februárban volt példa, ám hamar kiderült, hogy jó döntésnek bizonyult. Ilyenkor a buyereknek, valamint az áruházak képviselőinek több lehetőségük van a kevésbé ismert, ám tehetséges tervezők darabjaira is felfigyelni, ami előnyös helyzetet teremt a hazai szakembereknek.

 

A magyar tervezők mellett a régió kiemelkedő márkái is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra, két lengyel és hét ukrán tervező darabjait tekinthették meg a résztvevők a divathét keretein belül. Az együttműködés nem újdonság, már korábban is képviseltették magukat a környező országok szakemberei.

– A Magyar Divat & Design Ügynökség csatlakozott a Support Ukrainian Fashion kezdeményezéshez, amely az ukrán tervezők megsegítésére jött létre. A kijevi divathét szervezőivel többéves partneri viszonyban állunk, idén pedig ők is fontos évfordulót ünnepelnek: 25 éve rendezik meg az eseményt az ukrán fővárosban. Az ukrán divathét viszont a háborús helyzet miatt idén elmarad, így felajánlottuk, hogy Budapest adhasson helyszínt a legfrissebb ukrán kollekciók prezentálásának, több más európai divathét előtt – összegezte Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.

Pompás színek, látványos fazonok a Budapest Central European Fashion Week kifutóján

Ismét a Szépművészeti Múzeum impozáns épülete adott otthont a bemutatóknak, a helyszín páratlan atmoszférát teremtett a felvonultatott repertoárokhoz. Összesen 24 márka jövő évi tavaszi-nyári kollekcióját tekinthették meg az érdeklődők, a különleges hétvégén több mint 2000-en látogatták meg a múzeum épületét. Mi is részt vettünk a bemutatókon, melyeken testközelből vehettük szemügyre a színek, anyagok, fazonok változatos kavalkádját.

Néhány kollekcióról külön beszámolóval is készülünk, de most nézzük, összességében mit ígér a hazai tavaszi divat!

 

A szabások, anyagok és színek terén is igazán változatos palettát állítottak össze a tervezők a következő szezonra. A legtöbb márka harsány, vidám színekkel dolgozott, főként ezek uralták a Budapest Central European Fashion Week kifutóját. Megjelent többek között a rózsaszín, a kék, a fehér, illetve a zöld. A mintákkal sem fukarkodtak a hazai dizájnerek, izgalmas és bájos printekkel dobták fel a nőies vonalvezetésű darabokat.

 

Ki kell emelnünk a ROMANI kollekcióját, az új darabok csakis piros anyagokból készültek. A tervezők rengeteg sejtelmes, finom anyaggal dolgoztak, melyek roppant nőies hatást keltenek. A ROMANI Red névre keresztelt repertoár egyfajta válogatás, mivel az elmúlt 12 év különleges szabásvonalait alkották újra.

Ha a színekről beszélünk, akkor a VIRAGKERENYI sem maradhat ki a felsorolásból. A tervező őszi-téli kollekciója csupa feketéből állt, ezzel szemben a tavaszi-nyári repertoárt a fehér, valamint vibráló színek uralták. A márkára jellemző extravagáns elemek ezúttal is megjelentek, minden nagyon részletgazdag, valódi csemege a divatrajongóknak.

 

Változatos volt a felhozatal, az egészen légies, nőies kreációktól kezdve a hangsúlyos fémdíszekig minden megjelent. Sok izgalmas anyaggal dolgoztak a márkák, a visszafogott csipke, áttetsző muszlin csak még különlegesebbé varázsolta a kifutón bemutatott kreációkat.

A magyar tervezők számára az izgalmas időszak még nem ér végét. Hamarosan kezdődik a Milano Fashion Week, ahol a Budapest Select gyűjtőmárka égisze alatt mutatkozhatnak be a közönségnek. A BCEFW legizgalmasabb pillanatai már visszanézhetők a TikTokon, illetve a divathét weboldalán.

 

Kiemelt kép: The Sparkle Content / HFDA.

Képek a cikkben: The Sparkle Content / HFDA.

Képgaléria képei: The Sparkle Content / HFDA.

Forrás: HFDA. 

  • Megosztás:
hirdetés