Brigitte Bardot márciusban ünnepelte 84. születésnapját, ami önmagában is szép kor, arról nem is beszélve, milyen fantasztikus karrier van mögötte. Fiatalon, nemcsak a múlt század egyik legmeghatározóbb stílusikonja, de egyben az abszolút szexiség francia megtestesítője volt.

Karrierje a negyvenes évek végén kezdődött, amikor a korábban balett-táncosnőnek készülő fiatal lány elkezdett modellkedni. Karrierje már felfelé ívelt, amikor későbbi férje, a filmrendező Roger Vadim színésznőként is felfedezte.

Ezután már nem volt megállás, Bardot a 20. század legünnepeltebb csillagai közé emelkedett. Ebben nagy szerepet játszott mára ikonikussá vált stílusa, ami anno számos divatház és művészek múzsájává tette. Bár viszonylag korán, ’73-ban visszavonult, azóta sem kopott meg a jelentősége, ha divatról, egyediségről van szó. Számtalan mai híresség is szívesen nyúl vissza az egykori színésznő jellegzetes viseleteihez, frizurájához, sminkjéhez.

Eszméletlen darázsdereka volt, amit mindig igyekezett kihangsúlyozni. Jellemzően betűrve hordta a felsőket, és a hatásra gyakran ráerősített egy vastag övvel is.

Még a kislányos ruhákat, kiegészítőket is szexissé tudta tenni.

A füstös szem és a cicasmink az abszolút védjegyévé vált, a mai napig gyakran készíti így el a sminkjét.

Az extra magasra tupírozott haj és az úgynevezett függönyfrufru ugyancsak Bardot-tól ered. Forgatások alkalmával gyakran nem is csináltak neki más frizurát, annyira ikonikus volt.

Ő hozta divatba a vállakat szabadon hagyó, a mell felé v-vonalban szűkülő felsőket is. Olyannyira közkedveltté vált, hogy el is nevezték a fazont Bardot-nyaknak.

A testét sem szégyellte soha, számtalan magazinban és filmben láthatta őt pucéran a nagyérdemű.

És hogy hol van most? Leginkább az állatvédelemnek szenteli az életét, még külön alapítványt is létrehozott a segítésükre. Nem meglepő, hiszen mindig is fontos ügy volt ez az életében.

Bár Brigitte-et is utolérte az idő vasfoga, azért még mindig jól tartja magát, és megláthatjuk benne azt az ikont, aki mindig is volt.

Képek: Getty Images/Henri Bureau, Sunset Boulevard.

  • Megosztás:
hirdetés