Beverly Johnson jelenlétével megváltoztatta a divatszakmát a hetvenes évek derekán. Manapság már kevesebbet modellkedik, de még mindig remek formában van a 68 éves manöken.

hirdetés

Beverly Johnson a hetvenes évek egyik legikonikusabb arcaként vonult be a modellszakma történelmébe. A manöken eredetileg ügyvédnek készült, az egyetemen jogot hallgatott. A tanulás mellett versenyszerűen úszott, tehetséges volt a sportban, ezért szép karriert jósoltak neki. Az egyetem alatt kezdett el modellkedni, egy ügynök vette észre az egyik nagyáruházban, és szinte azonnal szerződést ajánlottak neki.

Beverly Johnson megváltoztatta a modellvilágot

Eleinte az amerikai Glamour magazinnál dolgozott, a lap állandó modellje lett, szinte pillanatok alatt vált híressé. Egymás után kapta a felkéréseket, 1974-ben ő volt az első afroamerikai nő, aki szerepelhetett a Vogue címlapján. Ez hatalmas lendületet adott a karrierjének, világszinten egyre többen kezdtek el vele dolgozni. Címlapfotója ráadásul mérföldkőnek számított a divat világában.

 

Beverly az amerikai szépségideálról kialakult képet is megváltoztatta 1974-ben. Korábban csak fehér bőrű manökenek szerepeltek a Vogue címlapján. 1975-től ez megváltozott, egyre többször jelentek meg színes bőrű modellek a divatlapokban, valamint a divatházak is elkezdték foglalkoztatni az ázsiai, afroamerikai nőket. Ezzel egy hatalmas változás kezdődött el.

 

A 68 éves modell a fotózások mellett könyvet írt, sorozatokban, filmekben és valóságshow-kban szerepelt. Idővel egyre kevesebb fotózást vállalt, folyamatosan a televíziózás felé fordult. Bár nagy sikereket nem ért el, a műsorai kifejezetten népszerűnek számítanak a tengerentúlon.

Az egykori szupermodell a mai napig remek formában van, szinte semmit sem változott az alakja az elmúlt évtizedek alatt. Sportos, karcsú testalkata rendszeres edzésről tanúskodik. Beverly pár évvel ezelőtt egy interjúban elmesélte, hogy a hetvenes években anorexiás és bulimiás volt, ám ez kifejezetten általánosnak számított akkoriban a modellek körében. A testképzavar rányomta bélyegét az egész életére, hiszen azóta is folyamatosan küzd azért, hogy elfogadja önmagát úgy, ahogy van.

 

Volt idő, amikor ez olyannyira nem sikerült neki, hogy rákapott a plasztikai beavatkozásokra. A mellét már évekkel ezelőtt megműttette, emellett rendszeresen jár arckezelésekre. A drasztikusabb plasztikázásoktól sem riadt vissza, amikor súlyos önbizalomhiányban szenvedett. Emiatt meglehetősen átalakult az arca, a szemei feljebb kerültek, a bőre teljesen kisimult. Különféle bőrkezelésekre is gyakran jár, hogy finomítsa vonásait.

 

Természetesen ez nem vesz el az érdemeiből, neki köszönhetően egy afroamerikai nő ma már nem indul hátránnyal a modellszakmában. Kitaposott egy addig még járatlan utat, miközben hatalmas nyomás nehezedett rá, ami kihatással volt a későbbi életére. Ma is csodás nő, és bár jó pár beavatkozást végeztetett el magán, nem torzult el az arca, abszolút nőies és ízléses a megjelenése. Sok éves küzdelem árán végre másképp tekint az ételre, manapság már egészségesen étkezik és sokat edz, ezáltal sikerült egyensúlyba kerülnie önmagával.

 

Kiemelt kép: Robin L Marshall / Getty Images. 

Képek a cikkben: Gems, Anthony Barboza, Jamie McCarthy, Noam Galai / Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés