A 63 éves Andie MacDowell sikkes topmodellből sikeres színésznővé avanzsált. A híresség tehetsége mellett egyedi stílusával szintén kitűnik a tömegből. Csodás alakja van, bármi jól neki, ezt pedig rendszerint ki is használja. A Négy esküvő és egy temetés sztárja legutóbb az ősz frizurájával keltett feltűnést, amit csodásan viselt!

hirdetés

Andie MacDowell a nyolcvanas évek elején kezdett modellkedni, és szinte azonnal felfigyeltek rá a divatházak. Dolgozott az Yves Saint Laurantnak, az Armaninak és a Calvin Kleinnek, emellett többször szerepelt a Vogue címlapján. 1984-ben debütált a vásznon a Greystoke – Tarzan, a majmok ura című filmben.

A 63 éves színésznő sikerrel vette az akadályokat, egyre összetettebb karaktereket alakíthatott a vásznon, ami meghozta számára a hírnevet. A kilencvenes évek közepén a Négy esküvő és egy temetés című klasszikusban Hugh Grant partnere volt. Bár Andie karrierje szárnyalt színésznőként, a modellkedéssel mégsem hagyott fel.

Éveken keresztül dolgozott együtt a L’oreallal, ő volt a márka egyik nagykövete. A színjátszást sem hanyagolta el, a filmes eseményekre egyaránt gyakorta ellátogat. Pár hete a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén okozott feltűnést csodás alakjával, nőies összeállításaival. A frizurájára úgyszintén sokan felfigyeltek, hiszen Andie lecserélte a jól ismert, sötét fürtjeit, és ezüstös, ősz frizurára váltott, ami nagyszerűen áll neki!

Andie MacDowell ősz hajjal is roppant fiatalos

A színésznő a koronavírus-járvány miatt hagyott fel a hajfestéssel, a karantén alatt nem tudott fodrászhoz menni, és nem szeretett volna otthon a festéssel bajlódni. A végeredmény elnyerte a tetszését, ezért úgy döntött, hogy inkább lenöveszti az egész frizuráját. Andie MacDowell teljesen elégedett a fizimiskájával, szerinte az ezüstös hajviselet a kortalan szépség ünneplése.

A csodás frizurája mellett, az öltözékével egyaránt feltűnést okozott, hiszen gyönyörű szerelésekben lépett a fotósok elé. A ruhafazonok nagyszerűen passzoltak a manöken alakjához, valamint a ezüstösen csillogó tincseihez.

 

Természetesen nem ez az első alkalom, hogy a 63 éves modell jól választ ruhát. Az évek során elegáns, nőies ruhatárat épített fel, amelyben nagyszerűen kiegészítik egymást az egyes ruhaköltemények, ezzel tökéletes harmóniát teremtve az összeállításon belül. Kedveli a különlegesebb, formabontóbb kreációkat, és a vörös szőnyegen sem ragaszkodik feltétlenül a grandiózus estélyihez. Láthattunk már színes nadrágkosztümben, vagy oversize pantallóban.

A hétköznapokon a vagányabb darabokat részesíti előnyben: találunk bőrszoknyát, mintás overallt és trapéznadrágot is a gyűjteményében. A színésznő emellett az egyszerű kreációkat sem hanyagolja, elvégre tudja, hogy mennyire sokoldalúak. A csíkos felsőrészre ő sem tud nemet mondani, ezzel könnyedén megteremthető a lezser, franciás sikk.

Andie MacDowell stílustrükkjei könnyedén elleshetőek, hiszen a színésznő az egyszerűbb ruhadarabokat mindig formabontó, izgalmas kreációkkal egészíti ki. Ettől igazán frissé, modernné válik a megjelenése.

Kiemelt kép: picture alliance / Getty Images. 

Képgaléria képei: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés