Milyen a tökéletes rúzs? Az Avon kutatása rámutat arra, hogy milyen szempontok, tulajdonságok alapján választják ki a nők a számukra megfelelő terméket.

hirdetés

Milyen rúzsra vágynak a nők? – tette fel a kérdést nemzetközi kutatásában az Avon. A kilencezer fős felmérés eredményei nem voltak meglepők. A nők feltűnő színű, matt hatású rúzsokra vágynak, amelyek tartósak és nem szárítják ki ajkaikat. Noha az idei évben a csillogó ajakfények egyre nagyobb teret hódítanak maguknak, s abszolút visszatértek a sminktrendek népszerűségi listájának élére, úgy tűnik, hogy a nők továbbra is a matt szájhangsúlyt részesítik előnyben.

Nagyon nem mindegy azonban, hogy a matt rúzsok között melyik darabra esik a választás. Habár elképesztően dögös és nőies megjelenést kölcsönözhetnek, bizonyos változatok kifejezetten szárítják az ajkakat, ami igencsak zavaróvá tud válni. Ráadásul a mattra száradó rúzsokkal nem mindig egyszerű dolgozni, ugyanis hamarabb megkötnek, minthogy az ember lánya szépen el tudná egyengetni az árnyalatot és meghúzná az éleket. Így a hibalehetőség is megnő, ami többnyire a cakkos, túlhúzott, elkenődött széleket jelenti. Az élénk színek esetén pedig még egy kis apró hiba is szembetűnő lehet.

Az Avon éppen azért készített kutatást, hogy az eredmények alapján az általános fogyasztói igények figyelembevételével fejleszthesse ki legújabb Hydramatic ajakrúzsait. A márka szépségszakértője, Károlyfi Edit arról is mesélt, mi mindenre kell figyelni annak érdekében, hogy a rúzs egész nap lerobbanthatatlanul tündököljön.

Kép forrása: Avon.

 

Milyen a tökéletes rúzs?

A megkérdezett hölgyek rúzzsal kapcsolatos elvárásai kimondva nem hangzanak bonyolultnak, azonban nem véletlen, hogy a sminktermékek piacán csupán elvétve találhatunk olyan ajakrúzsokat, amelyek minden kritériumnak megfelelnek. A mattra száradó árnyalatok ugyanis általában nem tartalmaznak hidratáló összetevőket, így az ajkak kicserepesedhetnek, illetve a rúzsok felvitele is nagyban befolyásolja azok tartósságát.

Ahhoz, hogy valaki megtalálhassa a számára tökéletes formulát, elengedhetetlen, hogy minél több rúzst kipróbáljon és teszteljen. Az egyes típusok egészen másként viselkedhetnek az ajkakon, éppen ezért célszerű személyre szabni a választást.

Az Avon új Hydramatic ajakrúzsa kiküszöböli a matt finishű rúzsok általános problémáit. A lehengerlően pigmentált matt árnyalatokat azonnali és tartós hidratálással ötvözi, így eleget téve a fontos igényeknek, s egyúttal teljesítve a nők álmát.

Az 50%-ban hidratáló és bőrvédő összetevőket tartalmazó különlegesség a szépségmárka első olyan matt rúzsa, amely a közepén hialuronsavat tartalmaz. Légies, krémes formulájának köszönhetően kellemes a viselete és használata, könnyen siklik az ajkakon, teljes és élénk fedést biztosít.

Képek forrása: Avon.

 

A szépségmárka ígéreteit egy hazai kutatás eredményei is alátámasztották. 98 nő bevonásával tesztelték az Avon új ajakrúzsának élénkpiros, Siren Red árnyalatát, ami igencsak feldobja még a natúr sminket is. A résztvevők 84%-a nagyon elégedett vagy elégedett volt az ajakkencével, a kutatás szerint tízből kilenc hölgy lecserélné a jelenleg használt rúzsát a hidratáló összetevőket tartalmazó Avon ajakrúzsra.

A résztvevők közül volt, aki kiemelte, hogy hiába a matt hatás, az ajka nem cserepesedett ki a rúzs alatt, ennek ellenére azonban tartós volt a formula. A résztvevők 90%-a nyilatkozott úgy, hogy a jövőben szívesen újravásárolná a kipróbált terméket, és 82%-uk ajánlaná a terméket barátainak, ismerőseinek is.

Összegezve a kutatás eredményeit és a véleményeket tehát a tökéletes rúzs nem szárítja az ajkakat, miközben kellőképpen tartós. A feltűnő, vonzó árnyalat szintén fontos szempont az ajakkencék esetében. A látványos piros árnyalat egyébként is roppant trendi manapság, ráadásul nem csupán különleges alkalmakra érdemes tartogatni, a mindennapi sminket éppúgy meg lehet bolondítani egy feltűnő, élénk tónussal, ami frissebb megjelenést kölcsönöz.

Kép forrása: Avon.

 

Mitől lesz tartós az eredmény?

– A számunkra legideálisabb formulájú ajaktermék megtalálása még nem minden, a felvitelére is nagy hangsúlyt kell fektetnünk ahhoz, hogy egész nap magabiztosan viselhessük rúzsunkat, és ne kelljen tartóssága miatt aggódnunk – hívja fel a figyelmet a szépségszakértő.

Ahhoz, hogy kihozhassuk a maximumot tartósságából, különösen fontos, hogy megfelelően előkészítsük ajkainkat. Első lépésben egy gyengéd radír vagy hámlasztó segítségével célszerű eltávolítani az elhalt hámsejteket, majd egy alapos hidratálás következik. A hidratáló felszívódása után kontúrceruza segítségével érdemes megrajzolni az ajkak körvonalát, majd besatírozni az egész felületet. Utolsó lépésként jöhet a rúzs, s már csak élvezni kell a gyönyörű, nőies árnyalatot!

Kiemelt kép: Getty Images.

Cikkfotók és forrás: Avon.

  • Megosztás:
hirdetés