A legtöbb nő mindennapi szépségrutinjához hozzátartozik a sminkelés, ám a sietségben gyakran előfordul, hogy még a gyakorlottabbak is hibát vétenek. Olykor továbbszalad a pirosító, mint kellene, vagy az arc árnyalása nem sikerül szimmetrikusan. Nem szégyen ilyenkor egy jó kis praktikához folyamodni, pláne, ha kezdőként fogsz hozzá. Néhány olcsó ragasztószalaggal tökéletes eredményt érhetsz el!

hirdetés

Éppúgy, mint a festészetben, a smink terén is a legegyszerűbbnek tűnő dolgokat a legnehezebb gyönyörűen kivitelezni. A finoman összemosódó, cseppet sem kontrasztos fény-árnyék hatások rutinos kezeket igényelnek, hiszen nem mindegy, pontosan hová kerül fel, illetve mettől-meddig fut az árnyékolás, különösen, ha az arc keskenyítésére szolgálnak.

Nagyon lágyan kell dolgozni, hogy a világos és sötét területek ne üssenek el szemet szúróan egymástól, mindemellett elkerüljék a harsányság látszatát. A rosszul végzett kontúrozás lehangolóvá teszi az üdének szánt natúr sminket. Maszatosnak, foltosnak tűnik, mintha koszos lenne az arc, pedig az igazi célja, hogy szinte láthatatlanul, frissebbé tegye viselőjét.

Sminkelés ragasztószalaggal: egyszerűbb, mint gondolnád!

Amennyiben nem bánsz profi módon az ecsettel, adhatsz magadnak egy kis segítséget, ami megtérül: ragasztószalaggal jelöld ki a lényeges pontokat, ahová az árnyalónak, a bronzosítónak, a korrektornak, vagy a highlighternek kell kerülnie. A szemfestést szintén megkönnyítheted ezzel a módszerrel. Színes ragasztócsíkokkal egyszerűbb bemérni a szimmetriát, utána gyorsabban, magabiztosabban kerülhet fel a festék.

Először érdemes a karodra ragasztani a kimért ragasztószalagokat, hogy megszabadulj a ragacs nagy részétől, azután illeszd az arcodra a videóban látható módon. Az is jó, ha eleve gyenge, papírragasztásra alkalmas eszközt választasz a célra – és nem csomagoló ragasztót vagy szigetelőszalagot -, ami eltávolításkor nem tépi a bőrt, és nem hagy maga után nyomot.

 

Addig hagyd fent a csíkokat, amíg eldolgozod a festéket, majd egy szemöldökcsipesszel óvatosan távolítsd el őket, és egy nagyobb ecsettel alaposan mosd el az éles kontúrokat.

Itt egy diszkrét, natúr makeup készült ezzel a trükkel, de a praktikus sablonok ugyanígy bevethetők a bonyolultabb alkalmi sminkekhez. Tusvonal megrajzolásakor, pirosító felvitelekor, vagy füstös szemsmink készítésekor precízebb, tökéletesebb eredményt kaphatsz, ha így ügyeskedsz.

Kiemelt kép: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés