Amikor valamilyen bőrprobléma üti fel a fejét, sokan hajlamosak átsiklani a legkézenfekvőbb megoldások felett, pedig olykor az egyszerű dolgok a leghatékonyabbak. Az alábbi méregtelenítő arcpakolás mindössze két összetevőből áll, de amellett, hogy feszessé, puhává, és ragyogóvá varázsolja a bőrt, még a pattanásokkal és az apróbb ráncokkal is leszámol.

A pattanások és a ráncok elleni küzdelemnek van egy közös pontja, mégpedig, hogy elsősorban a bőr védelmi rendszerét kell helyre billenteni. Hiszen a gyulladásos folyamatok és az idő előtt jelentkező szarkalábak, barázdák megjelenéséért általában a regenerálódás egyensúlyának felborulása okolható.

Ha a bőr megújulásában hiba keletkezik, érdemes először az életmódbeli szokásokat, illetve az arcápolási rutint megvizsgálni, mert legtöbbször ezekből fakad a bőrproblémák gyökere.

Előfordulhat, hogy olyan kozmetikumokat használsz, melyeknek egyes összetevői irritációt, bőrszárazságot okoznak, vagy egyszerűen csak eltolják a bőr egészséges pH-értékét, ezáltal védtelenebbé válik a külső környezeti hatásokkal szemben. A bőr védelmi mechanizmusát antioxidánsokkal is erősítheted, illetve, a pattanások elszaporodása ellen antibakteriális hatású, természetes anyagokkal védekezhetsz. Ez az arcpakolás koncentráltan tartalmaz efféléket.

Méregtelenítő arcpakolás két összetevőből

Igaz, a matcha teapor drágább, mint a filteres zöld tea, de tápanyagtartalmát tekintve sokkal gazdagabb annál, így megéri beruházni rá. A matcha jóval több antioxidánst tartalmaz, mint a zöld tea, amit egy másfajta termesztési és előállítási módszernek köszönhet. Már azzal jót teszel vele a bőrödnek, ha teaként elkészítve fogyasztod, de mivel koffeinben bővelkedik, nem érdemes túlzásba esni vele, mert vizet von el a szervezetből.

A matcha tea koncentráltan tartalmaz polifenolokat, klorofillt és tannint. Számos olyan vegyület található benne, melyek serkentik és jótékonyan befolyásolják a hámsejtek megújulását, valamint felveszik a harcot a sejtromboló hatású szabad gyökökkel szemben. Olyan polifenolok is akadnak benne, melyek gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek, ezáltal nyugtatják az irritált, kipirosodott bőrt.

A katechin nevű polifenolja például megakadályozza a kollagénrostok idő előtti roncsolódását, szétesését, ennek köszönhetően a bőr tovább megőrizheti fiatalos rugalmasságát.

A méz bőrre gyakorolt hatását nem kell bemutatni, hiszen a népi gyógyászat és a kozmetikai ipar is régóta ódákat zeng róla. Köztudott, hogy remekül hidratálja és nyugtatja a száraz bőrt, ugyanakkor pattanások és ráncok ellen egyaránt kiválóan alkalmazható.

Olyan vitaminokat, antioxidánsokat, nyomelemeket, aminosavakat és ásványi anyagokat tartalmaz, melyek elősegítik a bőr öngyógyító folyamatait. A méz antibakteriális és fertőtlenítő tulajdonságával segít megelőzni a gyulladt akné kialakulását, ugyanakkor felgyorsítja a sebgyógyulást és halványítja a pattanások után maradt sötét foltokat.

A pakolás hozzávalói:

  • 2 teáskanál matcha teapor
  • 6 teáskanál méz

Az összetevőket keverd sűrű masszává egy kis tálkában, majd egyenletesen kend fel a megtisztított bőrödre a pakolást, egy steril ecsettel. 15-20 percig hagyd rajta az arcodon, azután egy tiszta ronggyal óvatosan törölgesd le a nagyját, végül a maradékot öblítsd le langyos vízzel. Szinte azonnal lehúzza a gyulladást, eltünteti a piros foltokat, és regenerálódásra bírja a bőrsejteket. A végeredmény: feszesebb, simább, egységesebb színű, ragyogó arcbőr.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés