Bár az elhúzódó gyógyulással járó, visszatérő pattanások hátterében a leggyakrabban hormonális eltérések állnak, nem minden esetben jelentik a probléma gyökerét. Az akné okai akár összetett betegségek is lehetnek.

Túlzott faggyútermeléssel és pattanásokkal nemcsak a kamaszok küzdenek, évről évre egyre gyakoribbak az aknés bőrtünetek felnőttkorban is. Hiába a gondos arctisztítás és kezelés, előfordul, hogy a probléma nem múlik el teljesen, csak időszakosan javul, a gyulladt dudorok pedig akár negyvenéves korig jelentkezhetnek.

Az akné okai – hormonbajok

Míg serdülőkorban gyakran a faggyúmirigyek fokozott termelésével, valamint hámlási bőrreakciókkal járó seborrheás betegségcsoportok felelnek az akné kialakulásáért, felnőttkorban más hormonális eredetű zavarok is fennállhatnak.

Megesik, hogy a hormonok egyensúlyában nem mutatkozik eltérés, viszont a pattanások a menstruációs ciklust követve időnként megszaporodnak, majd letisztulnak. Ilyenkor az androgénekre érzékeny szőrtüszők okozzák a problémát. Az eltúlzott válaszreakciójuknak köszönhetően a bőr zsírosabbá válik, így a pórusok könnyebben eltömődhetnek.

Érdemes egyéb tünetekre is felfigyelni, hiszen, ha a gyulladt göbök és pattanások kialakulását hajhullás is kíséri, akár pajzsmirigyzavarra is lehet gyanakodni. A policisztás ovárium szindróma – PCOS – kísérő tüneteként szintén felléphet aknés bőrelváltozás, amit az arcszőrzet megerősödése, menstruációs zavar, elhízás és magas vérnyomás, illetve állandó fáradtságérzet követhet.

A szindróma velejárója, hogy a férfihormonok kerülnek túlsúlyba, amire a szőrtüszők túlzott faggyútermeléssel reagálnak. Ha anyagcserezavarokat és hormonális bajokat tapasztalsz a nem múló pattanások mellett, ne késlekedj endokrinológiai vizsgálatot kérni.

Okozhatnak ételek pattanásokat?

Az ételeknek ugyan nincs ilyen hatása, minden a szervezet válaszreakcióján múlik. Régóta vizsgálják, hogy a tejfogyasztás okolható-e az akné kialakulásáért, de egyelőre eltérő eredmények mutatkoznak.

A kutatások alapján a tejtermékek kiiktatásával egyes aknés tüneteknél javulás tapasztalható. Sokan sokfélét állítottak már, például az is felmerült, hogy egyesek a tejben található hormonokra reagálhatnak érzékenyebben.

Tény, hogy az emésztési panaszok felerősítik a pattanások előfordulását, ezért nem árt kideríteni, hogy ételallergia, vagy ételintolerancia áll-e a problémás bőr hátterében. Tanulmányok bizonyítják, hogy a magas glikémiás indexű ételek, amelyek hirtelen feltornásszák a vércukrot, kifejezetten rontják az aknés tüneteket. Bár nem a cukor váltja ki a bőrelváltozásokat, a már meglévő problémát súlyosbíthatja.

Az egészségtelen, rendszertelen táplálkozás mindig nyomot hagy a bőrön, és lehet, hogy pattanások formájában jelez a szervezet. A puffadással járó emésztési problémák – ha nem áll szervi elváltozás a hátterükben – életmódváltással, rostban gazdag, kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő folyadékfogyasztással és rendszeres testmozgással, jó eséllyel megszüntethetők.

Baktériumok, rossz arctisztítási módszerek

A bőr felső rétege, az epidermisz érintkezik a környezettel, ezáltal az a feladata, hogy megóvja a sejteket a külső környezeti, fizikai és kémiai hatásoktól. Amíg a védőréteg nem sérül, a felhám jól végzi a dolgát, és leszámol a káros tényezőkkel, még mielőtt bejutnának a pórusokba.

Amikor az immunrendszer meggyengül, a bőr is védtelenné válhat, és utat engedhet a kórokozóknak. Bizonyos baktériumok normál esetben is jelen vannak a bőrön, ám amikor a faggyútermelés fokozódik, vagy sérül a felhám, könnyen bejuthatnak a bőrbe, ahol elszaporodnak és gyulladásokat okozhatnak. Amikor a bőrgyógyász megbizonyosodik róla, hogy valóban baktériumok állnak az akné hátterében, antibiotikum-kezelést rendelhet el.

Fontos, hogy az arctisztítási és arcápolási rutin ne borítsa fel a bőr pH-értékét, vagyis az allergizáló, irritáló, vagy hormonrendszert megzavaró kozmetikai vegyi anyagokat mindenképpen kerülni kell. A bőr túlzott kiszárítása is rontja a pattanásos bőr állapotát.

A faggyútermelés ilyenkor fokozottabban beindul, az elszarusodott rétegek miatt pedig könnyebben eltömődnek a pórusok. A túlságosan meleg víz szintén nem tesz jót az aknéval küzdő bőrnek, ahogy a túlzásba vitt tisztálkodás sem. A szennyeződések eltávolítása fontos, hiszen a zsírral mélyebbre jutnak a pórusokon át, de nem a szélsőséges bőrtisztítás a cél.

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés