Fodrászhoz menni most nem túl biztonságos, de egy kis leleményességgel otthon is szupernőies frizurát dobhatsz össze magadnak, sőt, egy füst alatt az összegyűlt WC-papír gurigák újrahasznosítását is megoldhatod. Ezt a trükköt vesd be, ha selymes loknikra vágysz!

hirdetés

Ha már az élet fenekestül felborult, legalább a saját haja felett legyen uralma az ember lányának, hiszen nem az a lényeg, hogy ki látja a gondosan belőtt sérót, hanem, hogy kisimul a lelke tőle. Járványveszélyben persze, nem a frizura a legfontosabb, de azt is tudjuk, hogy egy nő minden helyzetben nő marad, valahogy így van kódolva, és kész.

Bár a kényszer nagyúr, a fodrász most tényleg nem jó ötlet, hiszen a frizurakészítés viszonylag nehezen megoldható két-három méteres távolságból, fizikai érintkezés nélkül. Ám a női leleményességen az efféle lemondások cseppet sem fognak ki, sőt, ilyenkor kap igazán szikrára az a híres-neves furfang!

Loknis frizura WC-papír gurigával

Csak közepes hajcsavaróid vannak otthon, pedig te dús, blowout stílusú frizurát szeretnél? Ha van otthon WC-papír utánpótlás dögivel, akkor nyugodt lehetsz, mert a lágy hullámú frizurád is jó darabig biztosítva van.

Már amennyiben nincs körülötted kisgyerek, aki állatfarmot rögtönözne az összegyűjtött gurigákból, de az sem baj, ha osztoznod kell a muníción, hiszen a gurigák a hajcsavarás után továbbra is felhasználhatóak kreatív ötletekhez.

A szelektív hulladékgyűjtésnek adózva, lehetőleg gyűjtsd külön az újrahasznosítható papírszemetet, egy arra alkalmas tiszta tárolóban. Amikor összejön annyi vécépapír-guriga, amennyi a haj sűrűségéhez és hosszához elegendő, nincs más dolgod, mint feltekergetni a tincseket.

Nem kell túlvizezni a hajad, mert akkor a papírhengerek is eláznak, elég, ha csak hővédő spray-vel, vagy volumennövelő hajlakkal fújod be a szálakat. Csipeszekkel, vagy hullámcsatokkal rögzítsd a felcsavart fürtöket, majd jöhet a hajszárító. Egyszerű, mégis nagyszerű, igaz?

Képek: Getty Images.

  • Megosztás:
hirdetés