A körömerősítés és a szaruréteg egészségének megőrzése nagyon fontos, ám általában kevesebb figyelmet szentelünk neki, mint az arcbőrnek. Pedig a töredezés könnyedén megállítható, csak egy kis odafigyelésre, és házi erősítő praktikákra van szükség.

hirdetés

Ezért törhetnek könnyen a körmök

A körmünk rengeteget elárul az egészségünkről, a különféle hiánybetegségeket rendszerint itt jelzi a szervezet. A gyenge, töredezett körmök háttérében legtöbbször valamilyen vitaminhiány áll. A vashiány megmutatkozik a körömlemezen, így az elgyengülhet, letöredezhet, illetve bemélyedések, barázdák keletkezhetnek a felületén. A folsav és a vas elengedhetetlen mikrotápanyag a test számára, hiszen fontos szerepet játszanak a vérképzésben. Hajhullás, fáradékonyság úgyszintén előfordulhat, ezért, ha a tüneteket együttesen észleled, akkor érdemes orvoshoz fordulni.

A kalciumhiány szintén okozhat töredezett körmöket, hiszen ez az ásványi anyag felel a csontok egészségéért és a fogak erősségéért. Nők esetében különösen fontos a pótlása, mert tartós hiánya esetén felléphet csontritkulás. Táplálékkiegészítő formájában pótolhatod, vagy fogyaszthatsz magas kalciumtartalmú ételeket, például brokkolit, mandulát, szardíniát, tejet vagy sajtot.

Bár a körmök gyengeségét legtöbbször vitaminhiány okozza, egyéb tényezők is befolyásolják az erősségét, valamint a növekedési ritmusát. Az állandó gépelés hozzájárul a szaruréteg elvékonyodásához, hiszen a kemény felület miatt nyomás nehezedik rájuk. Hosszabb távon a körömlemez berepedezéséhez, töredezéséhez vezethet. A dehidratáltság úgyszintén a kiemelt problémák között szerepel, az állandó kézmosás kiszárítja a körömágyat, és az alatta lévő szövetek sérülhetnek.

4 egyszerű praktika, ami erősebbé teszi a körmöket

A töredezés hátterében tehát sok ok állhat, ha egyéb vitaminhiányra utaló tünetek is fellépnek, akkor mindenképp érdemes orvoshoz fordulni. Ám az egészséges körmök érdekében legtöbbször elég pár változtatás, és a szaruréteg ismét régi fényében tündökölhet. Tavasszal, nyáron a lemezek hajlamosabbak a kiszáradásra, ezért a melegebb hónapokban még több figyelmet igényelnek.

Rendszeres hidratálás

A szervezet számára fontos a megfelelő vízfogyasztás, ami a szép bőrhöz és az ellenállóbb körmökhöz egyaránt elengedhetetlen. A száraz bőrfelület a körömre is hatással van, a körömágy körüli szikkadt hámréteg megrekesztheti a növekedést.

A kézmosás miatt is felléphet a dehidratáltság, amelyet az alkoholos kézfertőtlenítők csak tovább fokoznak. A hatóanyagokban gazdag kézkrémek visszajuttatják az elvesztett nedvességet a hámrétegbe, így ismét puha lesz a köröm körüli bőrfelület.

Mindig száraz kezek

Az állandó pára és a nedvesség nem használ a körmöknek, ezért fontos, hogy mindig szárazra töröld a kezeidet. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha műkörmöd vagy géllakkod van. A sérült lakk alá könnyen bejuthatnak a különféle kórokozók, baktériumok, amelyek a nedvességnek köszönhetően fertőzéseket okozhatnak.

Mindig legyen nálad egy apró törölköző vagy kendő, amivel szárazra törölheted a kezeket, ezzel a körmeidet is megóvod.

Lakkozás csak mértékkel!

A gyakori körömlakkozás a szaruréteg sárgás elszíneződéséhez vezethet, és a lemezek könnyen meggyengülhetnek. Az aceton úgyszintén gyengíti a felületet, ami tovább súlyosbítja a helyzetet. Időnként érdemes pihentetni a körmöket, és az újrafestés előtt legalább egy napig lakk nélkül hagyni.

Ha szeretnéd hosszabb távon pihentetni a körmöket, akkor használj körömerősítő folyadékot, ez segít megvédi a körömlemezt.

Tápláló kezelések egyenesen a konyhából

Az olívaolaj rengeteg vitamint tartalmaz, érdemes egy ecset segítségével hetente pár alkalommal átkenni a körmöket és a körömágyat. Alaposan masszírozd be, legalább 20 percig hagyd rajta, majd mosd le.

A citrom nagy segítségedre lehet, hiszen nemcsak erősíti a körmöket, hanem a sárgás elszíneződéseket is eltávolítja. Egyszerűen vágj félbe egy citromot, majd dörzsöld át vele a felületet.

Természetesen a helyes, vitaminokban gazdag táplálkozásról sem szabad megfeledkezni, hiszen ez a legfontosabb az egészséges körmökhöz. Az ásványi anyagok táplálják a hámréteget, az értékes tápanyagok pedig sokkal erősebbé varázsolják a szaruréteget.

 

Képek: Getty Images. 

  • Megosztás:
hirdetés